Zavar támadt az erőben. Bencsik András, a Demokrata című nyomdaipari termék főszerkesztője, egyszersmind első soros békemenetelő szerint minden nagyon szép, minden nagyon jó, és mindennel meg van elégedve. Olyannyira, hogy ilyen meggondolatlan kijelentésekre ragadtatta magát:
„Jelenleg nem látom indokát annak, hogy újabb békemenetet hirdessünk, nem fenyegeti olyan veszély az országot, amely ezt indokolttá tenné…a tömegek akkor mozdulnak meg, ha úgy érzik, hogy valamit tenniük kell. Nem lehet ugráltatni az embereket, ez nem sporttevékenység. Kormányzati kérésre sem lehet kivezényelni őket az utcára.”
Meg vagyunk rémülve. Nem találunk szavakat. Ugyanis örökös miniszterelnök úr szerint olyannyira veszélyben van a haza, hogy egyenest népszavazást kezdeményezett annak megmentésére, mert ha ezt nem teszi, az ezervalahányszáz migráncs végleg elárasztja az országot, és elveszi a munkánkat nekünk. Sőt, hogy németszilárdi magasságokba ugorgyunk, veszélyezteti a görög-latin kultúránkat.
Vagy csak az övét, ez nem tudható bizonyosan, ez nem rezsi, hogy világosan fogalmazzon a birkózási szakember. Ellenben most gyarmatosítanak minket, amely világvége a békemenetek fő alanya és tárgya szokik lenni – ez a latin műveltség – és mondják nekünk a kötelezőet – ez meg a görög -, és a nép hallgat, mint kompban a sötétség.
Éppen tegnap mondott valamit egy rosszarcú európai mókus, valami Alexander Winterstein – ilyen névvel ugat a mocsok, nekünk, ezer éveseknek -, az Európai Bizottság egyik szóvivője, s éppen ezt: „Az Európai Unió olyan kötelező érvényű döntést hozott a menekültek áttelepítésére vonatkozóan, amelyet minden tagállamnak végre kell hajtania.”
Ha én Bencsik András lennék – ami mázlimra nem vagyok -, akkor legott fölismerném, hogy ez a gyarmatosítás maga, a borzalom eszenciája. És az emberek mégsem ugrálnak, mert nincsen nekik kedvük sportolni. Viszont főszerkesztő és főmenetelő elvtárs nem fogalmaz egyértelműen. Most akkor érkezett kormányzati felkérés, és mégsem akarnak gyalogolni a népek, vagy, ha érkezett volna, akkor sem bandukolnának.
Ez egyáltalán nem mindegy ugyanis. Másrészt meg, ha sporttevékenységnek aposztrofáljuk a békebóklászást, akkor – mint ahogyan azt kósalajitól tegnap óta tudjuk – mindent lehet, mert mások a szabályok. Még a földön fekvőbe is bele lehet rúgni, és a bíró nem fog sípolni. Igaz, ezt ő mint kúrásügyi szakértő delirálta, de mégis csak van valami átfogóbb, valami fenköltebb értelme a mondandónak, mint Kósánál általában.
Elmesélnék azonban valamit a világba beleandalodó főszerkesztő úrnak. Soha nagyobb szükség nem volt a gyaloglásukra. Legfőképp, hogy lehessen röhögni rajtuk újra – ez már nagyon hiányzik a lelkeknek -, másrészt egészen közönséges gyakorlati szempontok miatt is.
Nagy a veszély ugyanis, hogy ez a népszavazósdi óriási bukta lesz. Nem igazán megy el majd a választásra jogosultak ötven százaléka – plusz egy fő – a szeánszra, mert leszarja. Élő migráncsot a lakosok kilencven százaléka nem látott, azt sem tudja, mustárral eszik, vagy szódával isszák a nyomorultakat.
A fix másfélmillió őrült rajongó meg kevés lesz a mennybemenetelhez, és akkor kárba vész az erre a nemes célra félretett ötmilliárd. Szar egy dolog ez, ha békemenetelő szemmel nézzük a világot. Éppen ezért csak a jó szándék vezérel, amikor vigyázó szemeim gyalogló honfitársaimra vetem: nyugtával dicsérd a napot! Ezt öreg parasztok szokták mondani. Meg én, persze.
Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása