Ihletünk oka: matolcsy borozót nyit, mészáros felújítja, tiborcz világítja neki. (Nem vagyok hajlandó nagybötűvel írni a manusokat. Az végül Nemecsek kiváltsága, és ki kell érdemelni. Ezeknek ez nem megy.)
Magyarország üszkös maradványa, ami a fülkeforradalom után még megmaradt belőle, végleg elveszítette közvagyon jellegét. Ezt az illiberális közgazdasági fogalmat a napokban írták be a ner (csakígy) tankönyveibe. Végül is, örülhetnénk, ha nem a mi életünk, nem a kölkeink sorsa, és nem az unokáik jövője heverne romokban immár a tomboló hatalom csűrdöngölése közepette. Vigadhatnánk is, hogy már a végét járja, és mégsem tesszük. Nincs nekünk ahhoz moslékunk.
Ott, ahol a nemzet bankja a polgároktól lerabolt pénzből borozót nyithat, s ahol egy Kozármisleny szintű település négyszáz milliót kap stadionra, nos, ott minden megtörténhet, s mint kitetszik, meg is történik. Ez itt a szemeink előtt, ez, ami folyik, ez már a haláltánc. A tébolynak az a szintje, amikor minden mindegy, és a látszatra sem kell adni. Ismerjük már ezt a történelemből, viszont magam nem igazán óhajtanék egy Bosch föstmény része lenni, holott ott vigyorgok a sarokban.
Meg te is, ne röhögj! Szimbólumok között folyik az életünk. Végtére be kell látnunk, hogy ez az ember, akit kétmillió böszme ültetett a nyakunkba, másra nem képes és nem is alkalmas. Negyed százada elkurjantotta magát, hogy ruszkik haza, mert akkor az olyan jól hangzott, és végleg úgy is maradt. Azóta él delíres világában, és egy szuszogó sün szorgalmával a szerzésen túl másra nem futja. És még azon folyik a vita, hogy államférfi-e ő, aki van nekünk. Ugyan már. Kisstílű bűnöző alak.
Egy nyikhaj tahó, aki egymilliárdért cicomáztatja majd az új irodáját fönn a hegyen. Szomorú dolog az, hogy udvartartása hasonul hozzá. Illetve nem hasonul, ő válogatja a brancsot. Akiben az értelem szikrája még pislákolt valamelyest, már régesrég odahagyta. A kósák és németszilárdok ideje jött el. Az előző nem tud mit mondani, és kijelenti: „áttérünk a szigorúbb műfaji kötöttségekhez”. Ezzel arra utal, hogy újságíróval ő szóba nem áll. A kupakos alapvetés után ennek még örülhetünk is.
A második, a birkózás és a rezsi szakértője viszont mondja rendületlenül. Ő a butaság bátorságával siránkozik, hogy Brüsszel elvette tőle a görög-latin műveltségét. Aki ilyen szellemi vértezettel szemléli a világot, értelemszerűen jut arra a következtetésre, hogy a tanárok a komcsik irányítása alatt olyan károsak, mint a migráncsok. Itt, ezen a homokos, vizes síkon tenni már nincs mit, köpni maximum. Viszont gajra vágják az életünket. Józsi, a szomszédból legalább őszinte. A tizedik fröccs után minden indulat nélkül vallja be, hogy elveszítette az íkúját.
De ezek, akik jutottak nekünk, még csak nem is isznak. Egyszerűen nincs arra esély, hogy a részegek őszinteségével szemléljék a világot, reménytelenül, kiábrándítóan józanok, és így hülyék. Józsi ugyan elveszítheti az íkúját, a mi szilárdunk nem igazán. Nincs neki mit. Ők jutottak nekünk drága nertársak, ők kúrják szét az országot és az életünket teljesen és kilátástalanul: „Kitetszik, mily üres dolog,/ mily világ visszája bolyog / bennem, mint lélek, a lét türelme./ Széthull a testem, mint a kelme,/ mit összerágtak a molyok.” Bizony, így megy ez.
Hozzászólás a(z) kovacs_ugynok bejegyzéshez Válasz megszakítása