Vadászat – fortélyos élelem igazgat

L. Krisztián, huszonhat éves nyírmadai lakos szombaton délelőtt élelemért indult, csak egyetlen apró hibát vétett, rossz istenhez imádkozott ébredése után. Valami szakrális útvesztő következtében fohászai nem a megfeszítetthez, hanem egy ablakkal odébb szálltak, Artemiszt találták meg, aki közkeletűen a vadászat istennője, az állatok, a vadon és a fiatal lányok patrónusa.

Ő pedig így szólt: adjuk meg ennek a férfinak, amit kér. Pedig L. István csak azt szerette volna, hogy a vegyesboltban a Rózsika néni nyújtson még neki egy kis hitelt, amíg a negyvennyolcezer megérkezik, amely összegből – mint az tudvalévő – ebben az országban fenségesen meg lehet élni.

Artemisz azonban dolgozott, és egy őzet vezényelt a falu határába, sőt, olyannyira jót akart legfrissebb patronáltjának, hogy elkerített játszótérre irányította a jószágot, tudván azt, hogy hajtókra és más, nemes vadászati kellékekre nem telik ennek a férfiúnak. Ezért tálcán kínálta mintegy az eleségnek valót hősünk számára.

Ő viszont nem volt felkészülve a csodára. Sem hatlövetű, sem ékes vadászpuska, de még csak egy nyamvadt bicska sem volt nála, így kénytelen volt azzal dolgozni, ami a kezébe akadt. A gyilkoló eszköz pedig egy bot volt, azzal nyuvasztotta a Bambit erősen. Ez azonban így nem megy, ezt lássuk be. Az olümposzinak sem tetszett, amit fenséges szemeivel látott, ezért helyi lakosok képében ráhívatta a rendőrséget.

Futott L. István, futott nagyon, de mégis elkapták őt, így kénytelen volt beismerni, mit is akart azzal az őzzel, mért ütötte-verte veszettül. Mint bevallotta, meg akarta főzni, ami magyar fordításban annyit tesz: éhes vagyok. Mindez azonban olyannyira nem újdonság, hogy ilyen dumával nem lehet meghatni a nemzeti hatóságot, L. Istvánt tehát minden bizonnyal a törvény elé citálják.

Artemisz vele kapcsolatban bevégezte munkáját, sőt, azt is eldöntötte, hogy mint a fiatal lányok patrónusa, ettől az embertől őket is megvédi ezentúl, és valamely BMW-s nyalonchoz irányítja a friss húsokat további feldolgozásra. Így is lett, sőt már előtte is így volt, de az Olümposzról sem látszik tisztán minden.

Viszont egy nappal a nagy kaland előtt S. Zsolt magyar állampolgárt, aki állítólag tényleg a megfeszített rajongója – de erre azért ne vegyünk mérget -, ezen túl még az ország vezérének helyettese is, szóval S. Zsoltot a nagy vízen túl kitüntették, mert megőrzi a vadvilágot, és támogatja a fenntartható vadászat szabadságát.

Nem tudható, ki adta a magas elismerést nemzetünk büszkeségének. Magam valami Kelet-texasi republikánus tehénlegény társaságra gyanakszom leginkább, akik köztudottan imádnak lődözni. Hol prérifarkasra, hol meg sötét bőrű Tamás bátya leszármazottakra, viszont hallhattak a szalonkákról valamit. Ezekre megy lóhátról S. Zsolt, és még csak nem is furkósbottal, ami – valljuk be – nem egészen komilfó egy dolog. De Nyírmadán ilyen emelkedettségekről semmit sem tudnak.

A vezér helyettesének bizonyára van a birtokában egy jófajta Duck Valley, vagy egy Weiskkirchen, ez tényleg már csak gusztus és elegancia kérdése. Ilyen jószágokkal gyilkolászni kiváltság, amit S. Zsolt okkal érdemelt meg, ha már bezáratta a Tescókat vasárnapra.

Ugyanígy L. János is természetszerűleg formál jogot arra, hogy pár milkát kifizessen néhány száz nyüves fácánért, akikre a haverjaival úgy lődözhetnek, akárha vurstliban volnának. Mindezt megérdemlik ők, olyannyira, hogy puskáik mellé már földet is vesznek, hogy a sajátjukon pufogtathassanak, ha fárasztó tevékenységük után nyugalomba vonulnak majd valaha Isten segedelmével.

Ilyen finomságokról azonban fogalma sincsen a nyírmadai L. Krisztiánnak, aki – magunk közt szólván – még örülhet is, hogy csak állatkínzásért és orvvadászatért emelnek ellene vádat. Eljöhet az idő, amikor már a játszótér is a fentiekhez hasonló elit-imitátorok kezében lesz, és akkor az ilyen Krisztiánokat, mint mi magunk is vagyunk, ott, a libikóka tövében vernek agyon, mert a hűbérúr földjén, és az ő őzére vetettünk szemet.