Balás püspök Macondója

Balás Béla kaposvári püspök vért, verítéket és könnyeket vizionál a muzulmán vallású menekültek és bevándorlók érkezése után. Az egyházi vezető nem rejtette véka alá elképzeléseit, szerinte a kereszténység végét jelentheti Európában a kialakult menekültválság. Levele már-már a jelenések könyvének hangulatvilágát idézi, lefejezésekkel és a kulturális és történelmi értékek felrobbantásával. Az írás vérrel átitatott keresztényüldözéssel, politikai vezetők lefejezésével, “a kereszténység és európai kultúra jelképeinek felrobbantásával terhes”, már-már posztapokaliptikus képet fest. A levelet egy fohász zárja „Esti ima a földrész utolsó keresztényeinek egyikétől” címmel, melyben Európa jövőjéért fohászkodik az érzékelhetően aggódó püspök. Aztán elemelkedik a földtől, mint az szokásos ilyen esetekben, és ehhöz hozzáfűznivaló nemigen van. Ámde találtam, úgyhogy magunk pediglen óvóan intünk, csupán ekképp.

casas-de-Macondo

„Nicanor Reynor atyát, akit don Apolinar Moscote hozott a lápvidékről, hogy összeadja a jegyeseket, hálátlan hivatása kemény öregemberré edzette. A fonnyadt bőr szinte rátapadt csontjaira, de gömbölyded, kiugró pocakja volt, s arca, mint egy öreg angyalé, bár inkább az együgyűségtől, mint a jóságtól. Úgy gondolta, a menyegző után azonnal visszatér a plébániájára, de elszörnyedt, amikor látta, hogy Macondo népe milyen elvadultan él és virul a fertőben, ahol a természet törvényei uralkodnak, a gyermekek nem részesülnek a keresztségben, és senki sem tiszteli az ünnepek szentségét. Abban a meggyőződésben, hogy nincs a földnek még egy pontja, amely jobban rá lenne szorulva Isten eszméjének vetőmagjára, elhatározta, hogy ott marad egy hétre, megkereszteli a körülmetélteket és a pogányokat, törvényesíti a vadházasságokat, és feladja az utolsó kenetet a haldoklóknak. De a kutya sem törődött vele. Az emberek azt mondták, hogy hosszú évek óta jól megvannak pap nélkül is, a lélek dolgait közvetlenül Istennel intézik el, és leszoktak a halálos bűnökről.”

Így vagyunk feleim, ott. Nem Macondóban, a tévé előtt, épp Magyarországon, és fejünk fölött elröpül az üvegszamovár.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags:
1 hozzászólás “Balás püspök Macondója
  1. kiss pál szerint:

    Ki a feka csürhével !Egyet sem ! Törvényt ,és megtorlást védelmezöik ellen,ez hazaárulás!Menjenek európájukba ök is,meg simogatóik is!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!

Archívum