Pintér Olajos Két Hét Alatt Rendet Teszünk Sándor nem győzött eléggé sunnyogni az ország gyűlésében. De hiába húzta be fülét-farkát, egyszer csak ki köllött böknie, amit amúgy is tudott mindenki: nyolcvanezer menekültet mindenféle regisztráció nélkül fuvaroztak a horvát határtól Hegyeshalomig. Itt aztán paskoltak egyet a valagukra, és mondták nekik, hogy menjenek Isten hírével.
Baj ez? Egyáltalán nem, ha a kezdetektől ezzel a fatalista hozzáállással viszonyult volna a problémához a mindenható állam, akkor nem lettek volna a budapesti tömegjelenetek, sem a röszkei csata. Azokat a játszmákat viszont le köllött játszani egyetlenünk miatt, aki, miután háromszázezer barmot beterelt az akolba, a jelek szerint átmenetileg lenyugodott. Az egész világot keblére ölelő buzgalmában ma már ott tart, hogy az Iszlámot dicséri, akárha az Urat.
Fölteszem, ha a családban megszületne a hatodik kisded, színesítve a meglehetősen széles vallási palettát nem Iványi Gábort hívná keresztelkedni, hanem esetleg tán a félholdat vetítené az újszülöttre. Mindegy volna, kis idő teltével ezt is ugyanúgy megtagadhatná, mint a szakállas embert, mert ilyen apróságokra egyetlenünk nem sokat ad. De nagyon megszaladt velem a képzeletem, ugorgyunk, mondaná Pósalaki bácsi, és megtesszük.
Lázár miniszter pezsgőt készül bontani. A héten megérkezik a háromszázezredik bevándorló Magyarország határához. – Ezt ő mondta, és olyan hangsúllyal, mintha ez is a NER érdeme volna, és nem megtagadva a három betűs szó szellemét és nívóját rögvest nekilátott egyéb ökörségeket is pofázni. Úgy véli a vásárhelyi Donkihóte, az, hogy már nem a szerb, hanem a horvát határ felé mennek a migránsok, jelzi, hogy „Magyarország-ellenes szervezett akció” folyik.
Idáig szimplán degenerált, de ezt megszoktuk. Az alapvetés eztán következik, ím ígyen: Ha Horvátország nem tudja, vagy nem akarja regisztrálni a területén áthaladó menekülteket, akkor nem csak a schengeni, hanem az EU-tagságuk is megkérdőjeleződik. Értve vagyunk. Mondjuk, ezt nem ártana összevetni a mi saját belügyérünk által mondottakkal arról a nyolcvanezerről. Mindebből kitetszene, hogy mi sem vagyunk jobbak a Deákné rongyánál, azaz, ha a horvátokat kívül szeretnénk tudni Európán, akkor magunkról is ezt tételezzük.
Nem ártana gondolkodni, mielőtt az ember nekilát pofázni, de ez nem feltétlen követelmény a fiúknál. Kósánál meg pláne nem. Emlékszünk, amikor arról delirált, hogy a menekültek mér nem röpcsivel közlekednek a nagyvilágban. Álma valóra vált, a Rynair kijelentette, hogy baszik ő a szabályokra, és nekilát szállítani a szerencsétleneket. Viszont elmondta, hogy eddig mért nem tette.
Nem tehette, csak olyanokat engedhet föl a röpcsire, akiknek a célállomás országba szóló vízuma van, különben fejenként és darabonkét háromezer ajró büntetést kell(ene) fizetnie. Aszonta a Rynar, hogy mindenki bekaphatja, ő akkor is szállít. Nos, amikor a mi jó Kósánk – aki immár frakcióvezető is a maga lehengerlő intellektusával – röpködésről álmodozott, csupán ezzel az alapvetéssel nem volt tisztában. De ezért nem köll őt megrónunk egyáltalán, elvégre egy röpcsi az nem kupak.
Vélemény, hozzászólás?