Tapolca felé félúton

barbie05(608x403)„Tapolcára fel!”, adta ki a székházas ifjak valamelyik agymenője – a kevés közül – az új jelszót, mert úgy döntöttek, hogy magát a földre szállottat is bevetik a végvár megmentése érdekében. Azaz, Orbán Viktort, mint nagyágyút is alkalmazzák a kampányban, mert tele van Jumurdzsákokkal a vidék. Bár így a távolból merengve nem látszik ez olyan nyerő lépésnek, mint az Árpi számára dereng. Ha már ágyú, akkor elszabadult, meg a hajóé leginkább és mostanság. Veszélyektől terhelt a környék, az egész ország meg a mai kor is, nem ártana ezt fölmérni. Oda lehet ugyan utaztatni páncélozott fekete járgánnyal a kivénhedt futballistát, sőt, csápolókat is lehet hívni hozzá ozsonna meg pár ezres meglebegtetésével.

Horribile: még vénasszony is keríthető, aki kézcsókra járul nemzetünk megmentőjéhez, akit aztán a kiküldött tudósító minden állandósult csütörtökön mutogat a fidesztévében, feltéve, ha nem sötétül el a képernyő, de ez semmit sem változtat a buherált valóságon: ez a jóember, aki van a Fidesz-nek, nem nagyágyú már csöppet sem, csupáncsak tarack. Akit nemcsak a provokátorok meg a besúgók kívánnak a legjobb esetben is a jó francba, hanem meglehetősen széles néprétegek is. Ez utóbbiak közül a többség leginkább lámpavasra. Ilyen terheltségekkel súlyosbított a kampány, de azért megoldható a vezénylés. Párhuzamos valóságokat elő lehet állítani, ingó fejjel, ajkakat nyalogatva hülyeségek is felolvashatók gyűrött papírokról, ám az aranykor végleg oda.

Még a legújabb kori békeharcosok is alig voltak páran a Sümegen a minap – mondjuk jó: kétmilliónyian csupán nemzeti filipszámokban -, pedig a szeánszhoz zászlókat is kaptak a főcivil bótjában zacskóba csomagolva, Bayert is ígértek megminden. De a muzsika már nem a régi. Úgy jártak a gyermekek, hogy elfogytak az arcaik. Nincsen egy elbaszódott hiteles alakjuk már nekik, mert kit is küldhetnének a végvárra? Hendét az élettársával meg a Gripenjeivel, Szijjárót a futsalcsapatával, Lázárt a lézerblokkolójával, Kósát a kupakokkal, a fő ingatlanost: Rogánt talán, esetleg a vasárnapok urát, Harrachot, vagy Semjént lovon? Ugye, hogy nehéz a választás.

godotÍgy jártak, téblábolnak, a cipőiket húzgálják mint Vladimir meg Estragon, csak még azt nem látják be, mint ez a kettő szerencsétlen, hogy végleg elbaltázták a jogaikat. Végső tudatlanságukban veszik elő a kalapból a viktorgyereket, de ez sem jó ómen már. Maradna még Pintér Olajos, aki vizionálhatná, hogy szétesik az ország, ha nem rájuk szavaznak, mint tette ezt Veszprémben. Sőt megengedem: uszodát a Tavasbarlang helyén, pláne még aranyat fingó malacot is ígérhetnének, az sem változtatna azon, ami van: a végérvényesen szétkúrt országot kéne rózsaszínű barbievilágnak lefösteni, de ez már az első számú mágusnak sem megy. Csak az új tévéjének. Mindez persze valahol tragédia, hogy öt év alatt sikerült eljutni erre a szintre, de ez van, feleim: nézzünk hát szét a vizes síkon, biccentsünk és merengjünk könnyedén.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , , , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!