Furfangos vasárnapok

Csipetnyi furfang kell hozzá, és vasárnap mégis eljut hozzánk az áru – ezzel a címmel biztatja a vg-online honfitársainkat. A népmesék kavalkádos világa, tehát az idők kezdete óta tudjuk, hogy a magyar cefetül csavaros eszű fajta, ez a tulajdonsága segített neki fennmaradni ezer éveken át. A nagy Kán még végigsöpört az országon, és az Ómagyar Mária siralomba – Ó én édes urodum – belemerevedett gatyások csak lesték a vérzivatart. A törököt meg a labancot azonban már röhögve tették hülyévé, legalábbis a legendák, meg a Tenkes kapitánya szerint. De a Kán eljött megint, csak nem Dzsingisz, hanem Sir képében, amely utóbbi megnevezés nem az angol teaivókat, hanem a dzsungel csíkos bőrű szemét tigrisét takarja, aki Maugli vérét óhajtja mindenáron. És mindannyian Mauglik vagyunk.
tuntetes2_mti-660x440
Van ebben valami elborzasztó: csipetnyi furfangok kellenek ahhoz, hogy az ember azt tegye, ami nem dzsungel-szerű országokban amúgy közkeletű. Hogy normális életet él, a hasára csap, és mondjuk boltba megy vasárnap, ha szeretne. Mert ahhoz van kedve. Esetleg misére indul, leissza magát, ápolgatja a bonsai-ját, kora délelőtt leteperi az asszonyt, vagy akármi. De nem óhajtják engedni a szabad választást. Ez egy olyan ország már, ahol a hatalom a kevesek érdekében ráerőlteti, ráerőltetné akaratát a többségre, meg óhajtja mondani, elő akarja írni, hogy mit tegyenek a népek, és ehhez elméleteket gyárt. Hogy jó lesz nekünk, ami nem az. De omladoznak a díszletek, most legfrissebben az útdíj lett nekünk olyannyira jó, hogy azon már a furfang sem segít. Néhány tökös kis üstökös tűnt fel, és a permanens szabadságharc közepette elindította apró forradalmát.

Wittinghof Tamás, Budaörs polgármestere kijelentette, hogy egy nagy lószerszámot világít. Mármint ezeknek. Ha ellopták az autómat, nem veszek benzint bele, vélekedett jogosan. A Kán az M1-M7-es közös szakaszának fizetőssé tételével egyoldalúan megváltoztatta a város életét alapvetően befolyásoló közlekedési viszonyokat, ezért Budaörs felmondja azt a szerződést, amely alapján az autópálya-szakasz közvilágítását fizették. Ennyi. De nem csak Budaörs vág vissza az új útdíjszabályok miatt. Újpalota is válaszlépésekre készül: ki akarják tiltani az M0-s díját a kerület útjain megspóroló kukásautókat. Soroksár pedig jogászok bevonásával vizsgálja az M5-ös bevezetője autóúttá átminősítésének lehetőségét, hogy így kivonják a díjkötelezett utak közül. A mélyben megbúvó nem rém, hanem jóhírterjszető forradalmárok seperc alatt emelték újkori hőssé Wittinghofot.
m1-m7-autopalya-este-budaors-150107
„Hajrá Budaörs!”, „Igaza van”, „Minden városnak ezt kellene tenni” – elárasztották az internetet az ehhez hasonló, Budaörsöt és annak polgármesterét, Wittinghoff Tamást éltető kommentek, miután a városvezető bejelentette: nem fizetik tovább az M1-M7 autópályák bevezető szakasza közvilágításának díját. A kommentelők szerint Wittinghoff minimum „tökös”, és sokan azt remélik, hogy Budaörs „precedenst teremt”, ami végső soron akár el is söpörheti az Orbán-kormány által alig pár hete, decemberben bejelentett díjat. Működnek a népek, meglátták a szabadságharc szövedékén tátongó lyukakat, és szurkolnak a „forradalmárnak”, aki úgy vált legott hőssé, hogy nem is akart az lenni, csak tette a dolgát. Szolgálja a települést, amely 1990-óta folyamatosan bízik benne, rendelkezik azzal a legitimációval, amely Orbánnak már régen nincsen. Ma épp azzal áltatta magát már monomániás módon, hogy a tüntetések nem a kormány ellen szólnak. Szép lehet az a delíres párhuzamos valóság.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum