A művirágáruslány férjhez megy

Mi lesz velünk, nagymama? – pityeredett el sámliján ülve a már kimondottan hideg estében sokadszor Lujza, és megtörölte állandóan szivárgó orrát. Ettől a gyakorta ismételt mozdulattól ugyan fiatal, de a koravénség minden kínját hordozó arca még különösebb képet mutatott. Ajkai fölött vörös duzzanat ült orr helyett, bánattól iszamos szemében lágy, szenvedő fény bolyongott, és olyan lett a tekintete, mint egy gyomorbajos vizslának. Odakint két napja eleredt a hó a másfél éve tartó tavasz után, aztán hirtelen lehűlt a levegő, és a rohadt konvektor épp most döglött be, gázszerelőt pedig lehetetlenség volt szerezni. Amióta a kormány bevezette a hordozható pénztárgépet, hogy ezen keresztül azt is meg tudja adóztatni, ha a Józsi szarni indul, egyszerűen eltűntek a szakik. Lujza egészen közönségesen kétségbe volt esve, a konyhában már látszott a lehelete.

1

De mégsem a hirtelen jött hideg aggasztotta, hanem az, miből fognak ezután megélni hetven éves nagyanyjával, akivel már hét éve laktak együtt a másfélszobás telepi lakásban. Az öregasszonynak nagyon kevés volt a nyugdíja, azt is majdnem mind elvitte a gyógyszer meg a szomszédtól vásárolt pálinka, amire óhatatlan szüksége volt. Esténként abba mártogatta a kiflicsücsköt, azt majszolgatta fogatlan szájával, mert csak így tudott elaludni, amióta meg a Lajos legálisan főzhetett otthon, még jobban rákapott. A főzőember időnként kóstolóra hívta, együtt szopogatták a friss nedűt, Malvin néni – így hívták a nagymamát – ilyenkor döntötte el, hogy melyiket válassza altatóul. Ennek ellenére ha szerényen is, de megéltek, és békében. Lujza művirágban utazott, az utóbbi időben tisztesen ment is a bolt, a farháttól megtáltosodott nyugdíjasok vették a csokrait, mint a cukrot, azokkal indultak a temetőbe életük örökre hallgató párjához. Ki volt ez találva és dolgozva, de szar került a propellerbe.

Azt a kormány tette bele, amelyet pedig olyan nagy gyönyörűséggel juttattak isteni hatalomhoz a telepiek, de most már elhangzott néhány elégedetlen morgás is a szobák mélyén. Csak Lajos volt megszakítás nélkül boldog, virágos volt a kedve, konyhájában szünet nélkül főtt a cefre. A környék minden mozdítható gyümölcsét összeszedte, az egészet összekeverte, megdúsította az áfacsalt cukorral, így szinte ingyen állította elő a boldogság színtelen de szagos folyadékát. Egyszer még a szomszédba is becsöngetett. Az unoka a koszlott Teslán Süsüt hallgatott bakeliton, és amikor a vékony falakon átszűrődve Lajos meghallotta az egyfejű örökzöld slágerét, a „Jaj de finom a vadkörte..” kezdetűt, óvatosan megnyomta a csöngőt, hogy megtudja, merre van a vadkörte-telep, de csak az unoka nyitott ajtót szaros pelenkában. A vadkörtés fellelhetősége így titok maradt, de Lajos nem bánkódott különösebben, széles mozdulattal legyintett csak, és barackot nyomott a taknyos orrú gyerek fejére.

00111673

Lujza viszont vigasztalhatatlannak mutatkozott azóta, amióta kiderült, hogy portékája szilveszter után eladhatatlan lesz, mert a kormány kilónként közel kétezer forint termékdíjat vetett ki a művirágokra. Lujza nem tudta, mi az a termékdíj, de megérezte, hogy bár ez mindenkinek jó lesz, csak ő a kivétel, akivel magyarán ki lett baszva. Ettől valami szűkölő érzés költözött ártatlan lelkébe, azóta eredt el a könnye a legváratlanabb helyeken és időkben. A nyugdíjasok, miután megtudták, hogy Lujza kénytelen lesz drasztikusan árat emelni, lemondtak a művirág luxusáról, dühüket egyenest csirkelábba fojtották, mert haragudtak a lányra. Szidták, hogy extraprofitot akar, ez a fogalom átjött az emegyen, termékdíjról ott nem esett szó. Törődtek is azzal, hogy Lujza és a közkedvelt nagyi éhkoppra jut, szemernyit sem, helyette tőkés vérszívóról, idegen érdekekről pusmogtak a hátuk mögött.

susu

Így érkezett el a szilveszter a lány számára, amikor el kellett döntenie, hogy mihez kezdjen szétcsúszni látszó életével, és egyetlen kiútnak a férjhez menés mutatkozott. Lujza azt is tudta, hogy ezzel az aktussal havi ötezer forint kedvezményhez juthat ő és élete párja is mint az ország első házas reményei. Lajos lett a kiszemelt, mint vidám természetű ember, hozzá a nagyanyó régi cimboraként csöngetett be férjkérés okán. Hosszan tárgyaltak, de a végén megszületett az egyezség. Lajos hozománynak nem kecskét kért, hanem jól tájékozott emberként bizonyos mennyiségű szappant, mosóport, meg ilyeneket, mert tudta, hogy ezeknek elsejétől megugrik az ára, ugyanúgy, mint a művirágnak. A felek egymás kezébe csaptak, Lujza a maradék művirágból menyasszonyi csokrot fabrikált, meg kitűzőt Lajos lukába. A selejtjét a pusmogó vénasszonyoknak adták, akik azt nyoszolyólányként a bádogbános istállójában szórták szét a földön az ifjú pár előtt. A lagziban Süsü szólt, de nem a vadkörtés opusz, hanem az „Üdvözöllek dicső lovag..”, a korai hiphop sláger, a szökőkútból pedig pálinka bugyogott, és áttáncolták magukat az új esztendőbe, eddig ismeretlen kalandok felé.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum