Orbán nem szereti a focit, Paks pedig mi vagyunk

Ebben az országban tényleg mindent lehet…

mvm-villany
…hivatalosan még senki sem jelentette ki, a paksiak azonban úgy tudják, hogy a Magyar Villamos Művek Zrt. már nem szponzorálja a helyi labdarúgócsapatot. Sőt, a Paksi FC-től kiszivárgó információk arról szólnak, hogy a klub és az MVM erre az évre szóló támogatási szerződését a szponzor visszamenőleg mondta fel. Ez azért is kínos, mert az MVM az idén még egyetlen fillért sem fizetett a klubnak a korábban aláírt hatvanhárom milliós összegből. Ez a pénz a klub kéthavi költségével ér fel, s mivel Pakson erre a pénzre építettek, az átutalás elmaradása felboríthatja a PFC gazdálkodását. Perelni nincs esély a visszamenőlegességért: a szerződést a felek „közös megegyezéssel” bontották fel. A helyiek úgy tudják, hogy azért a közös megegyezés, mert az MVM kilátásba helyezte: ha nem írják alá a szerződésbontást, akkor jövőre a klubot már nem támogatja az atomerőmű sem (amelyben az állam kezében lévő MVM a tulajdonos). Az erőmű kiesése még nagyobb érvágás lenne, hiszen évente kétszáznyolcvan millió forintot ad a klubnak a város emblematikus cége.

A paksiak szerint az MVM azért fojtogatja a futballcsapatot, mert az önkormányzati választáson a kormánypártok megsemmisítő vereséget szenvedtek a tizenkilencezer lelkes városban. Süli János a voksok hetvennyolc százalékát megszerezve lett polgármester – a Fidesz–KDNP színeiben induló ötszörös kenus világbajnokot, Kozmann Györgyöt győzte le –, ráadásul a nyolc egyéni körzet mindegyikében Süli civil csapata nyert. A városvezetővel szimpatizálók úgy gondolják, az MVM visszakozása a kormánypártok bosszúja. Arról nem lehet szó, hogy a PFC teljesítménye miatt lenne boldogtalan a szponzor, mivel az első osztályban kilencedik évét töltő együttes az őszi eredményei alapján esélyes a dobogóra és a nemzetközi kupaindulás jogának kivívására. Azt is hallani Pakson, hogy az MVM az után „dobta” a PFC-t, hogy a település vezetői nem kívántak zsíros álláshoz juttatni kormánypárti személyiségeket. Idáig a korántsem különös – itthon vagyunk ugyanis – és mellbecsapó hír. A paksiaknak pénztárcába, a plebsnek meg elmébe vágó szarság ez megint.

post_79949_20120319140401
Mindebből ugyanis kitetszik, hogy a mostani bagázs számára semmi sem szent, csak egyetlen dolog, a hatalom, amely lóvét fial. Ha ez nincs, akkor dőlnek a bástyák, még olyanok is, amelyek – állítólag – a vezér szíve szottya volnának, de egy nagy lószerszámot, amint látszik. Az összes stadionépítés, az erre fordított irdatlan pénz csak arra szolgál, hogy magát mutogassa, mint a cézárok a Colosseumban. Igaz, ők nem szotyoláztak, és még arra is volt gondjuk, hogy a cirkusz azért meglegyen, amit korán elhízott kései utódjukról nem mondhatunk el jó szívvel. Az ő cirkusza jószerivel üres, kenyeret a többségnek meg már régen nem ad. Ma csupán egyetlen bizonyosság van, az önmagában álló ígéret: folytatjuk, és tényleg azt teszik, egyre őrültebb iramban. A kérdés csupán, mikor jön el a nagy finálé, amikor is, csakúgy, mint ahogy az Úri muriban Szakhmáry Zoltán és Cseörgheő Csuli nyomja az ipart, mint ezek itt, csak az előbbiben még marad annyi betyárbecsület, hogy fölgyújtja a tanyát és szíven lövi magát. De ez a pitypangos Magyarország is odaveszett rég, becsület, ugyan.

Folytatják tehát, és úgy tűnik, be is váltják fenyegetésüket, ami szerint ha nem rájuk szavazunk, akkor éhen fogunk dögölni. Ezt tudják, ehhez értenek, máshoz nem éppen, s bár a futball, pláne a paksi nem éppen a szívem szottya, azért egy elmorzsolt könnyet ejtek érte, mert úgy tűnik, Paks mi vagyunk, és arra a sorsra is jutunk, mint amit neki szánnak. Ha hagyjuk.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!