Újabb ezermilliárd a lecsóba

A magán nyugdíjpénztárak háromezer milliárdja már rég elfogyott, pénzre – mint az a számos kivetni szándékozott új adó tervezetéből is jól látszik – égető szüksége van a rezsimnek. Ezért most a takarékszövetkezetek ezermilliárdját mentik meg. Csütörtökön villámcsapásként érte a hír a szövetkezeteket, Demján Sándor pedig prüszkölni kezdett.

Csavaros, fideszes móka ez megint. A takarékszövetkezeti konfliktusok 2013 nyarán kezdődtek, amikor az új integrációs törvény megszületett. Ennek keretében először az állam (a Magyar Posta és az MFB révén) többségi tulajdonba került a Takarékbankban, ezzel kiszorította az addig többségi tulajdonos szövetkezeteket, és átvette a kontrollt a szektor fölött. Pár hónappal később a Takarékbankot újra privatizálták, az állami pakett vevője a Magyar Takarék Zrt. volt. Ezáltal került a képbe az FHB Csoport, amely az egyik tulajdonosa a Magyar Takaréknak.
Egyutt-logo
Mindezek után jött a rizsa. A Lázár János alá tartozó Nemzeti Pénzügyi Szolgáltatásokért és Postaügyekért felelős államtitkárság szerint az átalakításnak az volt a célja, hogy a szektor megtisztuljon, erősebbé, biztonságosabbá váljon. (Értjük, aha) A takarékszövetkezetek, és az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnökeként Demján Sándor azonban kezdettől fogva nem így látták, és igazuk volt. A Takarékbank ugyanis váratlanul mást bízott meg a takarékszövetkezetek vagyonának kezelésével. A feladat az FHB leányvállalatáé, a Diófa Alapkezelőé lett. Demján Sándor, az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség elnöke felháborodott, levelet írt többek között Lázár Jánosnak is. Demján Sándor tíz kérdést szegezett a Takarékbank és az Integrációs Szervezet vezetőinek, amiért úgymond kiszervezték – az FHB csoport tulajdonában álló alapkezelőnek – a takarékszövetkezet ezermilliárd forintnyi szabad pénzének befektetését.

A nagy vezércsel: a Takarékbank megszüntette a Takarék Alapkezelő Zrt. működését, amely eddig kezelte a takarékszövetkezetek szabad pénzét. (Szabad pénz alatt a hitelként nem kihelyezett pénzeket kell érteni, ez évek óta tetemes állomány a szövetkezeti szektorban; ezt szokták a legnagyobb értékként emlegetni, mert elvileg bőven lehetne belőle hitelezni a gazdaság szereplőinek.) A mintegy ezer milliárd forintot tehát – különböző alapokban – korábban a Takarékbank leányvállalataként működő Takarék Alapkezelő kezelte, de november 6-tól már a Diófa Alapkezelő fogja. Erről a társaság pár napja tájékoztatta is a befektetőket. A Diófa Alapkezelő tavaly szeptember óta az FHB Jelzálogbank száz százalékos leányvállalata, ezért nevesíti Demján Sándor Spéder Zoltán FHB-elnököt és tulajdonost, amikor azt kérdezi: „Mi indokolta, hogy a Spéder Zoltán által vezetett FHB Jelzálogbank tulajdonában lévő Diófa Alapkezelő pályáztatás nélkül körülbelül ezermilliárd forint betétet kezelhet?” Pályáztatás valóban nem volt, a dolog úgy zajlott, hogy a Takarékbank kiküldött egy portfóliókezelési szabályzatot a takarékszövetkezeteknek, amelyben a rengeteg pont egyikeként a „Kiszervezés, adatátadás”-ról rendelkezett. Ennek részeként rögzítette, hogy a bank a szövetkezetek külön hozzájárulása nélkül egy „alvállalkozó, így különösen, de nem kizárólagosan a Diófa Alapkezelő” szolgáltatását igénybe veheti. A szövetkezetek aláírták a módosított szabályzatot, de nagyon nem fogadták szívesen a változtatásokat.
mutyizsak-d0001F241c614f50b7312
Egyrészt megdöbbentek azon, hogy ezt a fordulatot nem előzte meg közgyűlési döntés, másrészt garanciákat várnának arra, hogy az egyébként veszteséges Diófa mint új alapkezelő jobban, ügyesebben, magasabb kamatokkal képes forgatni a rábízott pénzt, a szövetkezetek pedig legalább a bankközi kamatot megkapják az általuk beszolgáltatott szabad betétek után. A szövetkezetek látszólag valóban zsákutcába kerültek: míg a takarékszövetkezeti törvény előírja számukra, hogy szabad betétjeiket kötelesek a Takarékbankban elhelyezni, az most az ő megkérdezésük nélkül (formálisan persze a jóváhagyásukkal) kiszervezte egy neki tetsző külső szereplőnek. Ez a külső szereplő pedig történetesen annak az FHB csoportnak az érdekeltsége, amelynek a Takarékbankban történő tulajdonszerzését eleve etikátlannak tartották.

Pár héttel korábban Demján már nem véletlenül beszélt törvényi erőre emelt lopásról, úgy fogalmazott: ellopták a takarékszövetkezeti szektor ezer milliárdosvagyonát, majd kilencmilliárdért, vagyis a teljes összeg két és fél százalékáért továbbadták. Ezért már több jogi fórumon megtámadták a takarékszövetkezeti törvényt, és mint az OTSZ jelezte: „az utolsó golyóig harcolnak”. Jó reggelt, jó szurkolást, hajrá Magyarország, hajrá magyarok, hogy stílszerűek legyünk.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!