A fagyi visszanyal – tüntetnek a futballszurkolók

Ma három órakor tüntetnek a Parlament előtt a futballdrukkerek. Mint az Ultras Liberi szurkolói honlap írta: „A hazai labdarúgó-stadionok elnéptelenedése, a magyar labdarúgásban tapasztalható több évtizedes hanyatlás, a valós problémákkal való szembenézés helyetti örökös kifogáskeresés arra sarkallt minket, hogy közös figyelemfelkeltő akciót szervezzünk. Tizenhét hazai labdarúgótábor október 26-án egy közös tüntetésen fogja felhívni a figyelmet labdarúgásunk helyzetére. Azért választottuk az október 26­i időpontot, mert nem akartuk, hogy a pártok választási céljaikra használhassák tüntetésünket, illetve a Románia elleni mérkőzés előtt sem szerettünk volna hangulatot gerjeszteni, mert ott a győzelem a legfontosabb. A tüntetés hétvégéjén az NB/I­es meccsek teljes bojkottjára is szeretnénk felkérni minden hazai futballbarátot, aki szeretne újra élvezhető, nemzetközileg is elfogadható eredményeket elérő focit.”
ures-stadion-bohoc-d000189C63d979050ab73-500x331
Nem lennénk most Csányi Sándor, sem Orbán Viktor. Ismét bebizonyosodott, hogy a magyar hálátlan fajta. Mázsaszám kapja a stadionokat játszószerül, és nem kell neki a narancs mellé. Pedig milyen szépen indult a történet. Emlékezhetünk, hogy az ántivilágban, amikor a hatalom megszerzésének ábrándja töltötte ki minden gondolatát Magyarország örökös miniszterelnökének, nem volt rest, se kába, és így arra is képes volt, hogy beálljon a Fradi B közepébe a régi pályán, ahol őt a kamera jónéhányszor meg is találta zöld sállal a nyakában. Aztán, hogy mindenható lett, adott érte egy csillivilli új játékszert a köz tizennégy milliárdjából, és pont ők borították ki a bilit.

Már júniusban ez volt: A Ferencváros szervezett szurkolói csoportjai határozatlan ideig nem látogatják a mérkőzéseket az új stadionban, mert szerintük elfogadhatatlanok a beléptetésre vonatkozó intézkedések. Mint írják közleményükben: “A Ferencváros vezetősége a mai napon egyértelműsítette, hogy ragaszkodik a világ egyetlen más stadionjában, sporteseményén sem szükséges biometrikus adatok begyűjtéséhez, amelyek megadása nélkül ezentúl fradista nem szurkolhat a helyszínen futballcsapatának.” Kitartóak ezek a futballimádók, azóta eltelt ide s tova öt hónap, és a helyzet eszkalálódott, a lázadást kiterjesztették az egész magyar futball-társadalomra, ami nem jó jel. Azért volt egyszer egy TV székház ostrom, amely eseményben ezek a fiúk keményen részt vettek. No, mindegy, meglátjuk mire megy egymással a fuballimádó király és az ő népe.

De hogy mi lesz itt, ha még ennél is kevesebben járnak meccsre, az egy másik mókás történet, hiszen jelenleg is így állunk, egy korábbi forduló adatai alapján:
640
„Hivatalosan 7213 néző tekintette meg a helyszínen a Győr–Ferencváros bajnokit vasárnap, de ennél többen is lehettek volna, ha nem torkollik káoszba a beléptetés. Noha mindenki időben megérkezett a meccs előtt, aki türelmes volt, legalább a második félidőt láthatta, aki nem, hazament. Bár nem tudni, mennyivel lehetett volna magasabb a nézőszám az ETO Parkban, ha gördülékenyen működik a szurkolók beengedése, a meccs így is ebben a szezonban rekordot jelentő nézőszámot hozott. A legutóbbi fordulóhoz hasonlóan több mint ötezren voltak kíváncsiak Diósgyőrben kedvenceik meccsére, ezúttal a KTE ellen, így most is hozták a tőlük megszokott számokat. Nem meglepetés az sem, hogy két albérletbe kényszerülő csapat, az MTK és a Dunaújváros „hazai” mérkőzésére nem látogattak ki sokan. Garami József együttesét a Budapest Honvéd ellen 743-an tekintették meg a felcsúti Pancho Arénában, míg a DPASE fellépése a Lombard ellen mindösszesen 443 embert érdekelt a székesfehérvári lelátókon. Noha továbbra sem kaphatunk tökéletes képet az adatokról – ugyanis a harmadik körből hátravan még a korábban elhalasztott Ferencváros–Dunaújváros mérkőzés –, azt azért megállapíthatjuk, hogy az eddigiekhez képest emelkedés tapasztalható. A fordulót a meglévő adatok szerint 23 117-en látták a helyszíneken, ami 2890 fős átlagot és idényrekordot jelent.”

Nos, ha ez tovább apad, az is egy szép történet lesz. Ami még érdekes, nem sokkal a futballrajongók után az internetadót ellenzők lépnek színpadra szintén tüntetés formájában, és kíváncsian várom, hogy kettejük közül ki lesz eredményesebb. Egyik sem, ismerve az erőviszonyokat.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!

Archívum