Életkép választás közben

Kovács József vasúti segédfelvigyázó pótlelkész kiült az eresz alá, és szemeit elégedett gazda módján legeltette az elébe táruló új magyar tájon. A Nap éppen lebukni készült, a kirúgott alkalmazott pedig élvezte a látványt, amely a lakótelep mögött sziki magyar marhákat mutatott neki, miközben méretes turulok szántották az eget. Sóhajtott nagyot, és a pártra gondolt, amely lehetővé tette számára, hogy egyfolytában otthon legyen, és ő ott is volt.
00119434
Igaz, Rózsika a harmadikról már megint nem hozta el az ebédjét, de a foglalkozáson, amelyet minden hét szerdáján a pár lépésre lévő közösségi házban tartottak a parkoló pályára került állami polgároknak ingyen – ezt el ne feledjük -, megmondta neki a jó svádájú gauleiter, hogy ilyen előfordulhat. Így bár hősünk éhes volt, de elégedetlen nem, reménykedett Isten bölcsességében. A Semjén nevű főpap mondta, hogy így kell tennie, és ő bízott a felkentekben. Kovács tehát jól érezte magát.

Csak apró zajok rontották el paradicsomi nihiljét. A távolban valahol stadion épült, a munkagépek pedig hangosak voltak, de Kovács József tűrt, ezt a magatartást kívánta tőle a Mikkamakka7, az a lap, amely mindig megmondta, hogy mely polgármester, és mely képviselő szavára kell ügyelni, különös tekintettel a nemzetiszínű szalagok átvágásának aktusára. De ezekből már annyi volt, hogy Kovács unta, csak legyintett, és arra gondolt, hogy az orra előtt az aszfaltban lévő lukat is betömethetné a hatalom, de nem remélt már semmit sem. A dolgok mindig távol, a stadion környékén történtek, oda meg ő egészségügyi állapota miatt már nem jutott el.
orbantojas
Így maradt neki információ-forrásként a lépcsőház női részlege, amely nem volt teljesen megbízható és hiteles, leginkább a Nóta TV, meg a Dankó Rádió volt a forrás, aztán az is lett a vége, de ez legalább biztos volt. A lebukó Nap koronája azért mélázásba taszajtotta a vasutast. Elelmélkedett, hogyan lehet, hogy a Föld másik végében, Miskolcon romákat dózerolnak az utcára. Meg azon is, hogy mi történt azzal a világgal, amelynek hajdan hasznos részese volt. Mi okozhatta, hogy más, fegyelmezetlen állampolgárok igen drága kaszinótojást kenegessenek valami Alaptörény asztalára, amiről azt sem tudta, mi a jófranc.

Számtalan ilyen dilemmája volt, sok minden megfordult kérdésként a fejében, ilyenek, mert a címekből ezek maradtak meg: alaptörvény asztala, kaszinótojás, KLIK, gyerek, tankönyv, történelem, Orwell, beteljesülés, városi tévé…és még sok minden egyéb kavargott zavarodott elméjében, de semmire sem ment vele. Arra jött rá, hogy ez a világ nem az övé, esélye sincs megérteni, így hagyatkozik arra, ami a postaládában található. Narancssárga füzetek, azokat meg is nézi, nameg a tévét, mert abban nem hazudnak bizonyára. Így élt, és szavazott is, az aktusra Rózsika elkísérte. Együtt – bár ez szabálytalan, tudta – töltötték ki a lapokat, és most közösen várják a csodát. Egyébként Rózsika még mindig megfeledkezik olykor az ebédről, de a szavazásnál nagy segítségére volt. A segédpapi állás viszont megőrződött az eklézsián, hála Istennek. Vasárnap tovább lehet rázni a csöngőt az oltár előtt.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!