Kovács József vasúti segédfelvigyázó pótlelkész kiült az eresz alá, és szemeit elégedett gazda módján legeltette az elébe táruló új magyar tájon. A Nap éppen lebukni készült, a kirúgott alkalmazott pedig élvezte a látványt, amely a lakótelep mögött sziki magyar marhákat mutatott neki, miközben méretes turulok szántották az eget. Sóhajtott nagyot, és a pártra gondolt, amely lehetővé tette számára, hogy egyfolytában otthon legyen, és ő ott is volt.
Igaz, Rózsika a harmadikról már megint nem hozta el az ebédjét, de a foglalkozáson, amelyet minden hét szerdáján a pár lépésre lévő közösségi házban tartottak a parkoló pályára került állami polgároknak ingyen – ezt el ne feledjük -, megmondta neki a jó svádájú gauleiter, hogy ilyen előfordulhat. Így bár hősünk éhes volt, de elégedetlen nem, reménykedett Isten bölcsességében. A Semjén nevű főpap mondta, hogy így kell tennie, és ő bízott a felkentekben. Kovács tehát jól érezte magát.
Csak apró zajok rontották el paradicsomi nihiljét. A távolban valahol stadion épült, a munkagépek pedig hangosak voltak, de Kovács József tűrt, ezt a magatartást kívánta tőle a Mikkamakka7, az a lap, amely mindig megmondta, hogy mely polgármester, és mely képviselő szavára kell ügyelni, különös tekintettel a nemzetiszínű szalagok átvágásának aktusára. De ezekből már annyi volt, hogy Kovács unta, csak legyintett, és arra gondolt, hogy az orra előtt az aszfaltban lévő lukat is betömethetné a hatalom, de nem remélt már semmit sem. A dolgok mindig távol, a stadion környékén történtek, oda meg ő egészségügyi állapota miatt már nem jutott el.
Így maradt neki információ-forrásként a lépcsőház női részlege, amely nem volt teljesen megbízható és hiteles, leginkább a Nóta TV, meg a Dankó Rádió volt a forrás, aztán az is lett a vége, de ez legalább biztos volt. A lebukó Nap koronája azért mélázásba taszajtotta a vasutast. Elelmélkedett, hogyan lehet, hogy a Föld másik végében, Miskolcon romákat dózerolnak az utcára. Meg azon is, hogy mi történt azzal a világgal, amelynek hajdan hasznos részese volt. Mi okozhatta, hogy más, fegyelmezetlen állampolgárok igen drága kaszinótojást kenegessenek valami Alaptörény asztalára, amiről azt sem tudta, mi a jófranc.
Számtalan ilyen dilemmája volt, sok minden megfordult kérdésként a fejében, ilyenek, mert a címekből ezek maradtak meg: alaptörvény asztala, kaszinótojás, KLIK, gyerek, tankönyv, történelem, Orwell, beteljesülés, városi tévé…és még sok minden egyéb kavargott zavarodott elméjében, de semmire sem ment vele. Arra jött rá, hogy ez a világ nem az övé, esélye sincs megérteni, így hagyatkozik arra, ami a postaládában található. Narancssárga füzetek, azokat meg is nézi, nameg a tévét, mert abban nem hazudnak bizonyára. Így élt, és szavazott is, az aktusra Rózsika elkísérte. Együtt – bár ez szabálytalan, tudta – töltötték ki a lapokat, és most közösen várják a csodát. Egyébként Rózsika még mindig megfeledkezik olykor az ebédről, de a szavazásnál nagy segítségére volt. A segédpapi állás viszont megőrződött az eklézsián, hála Istennek. Vasárnap tovább lehet rázni a csöngőt az oltár előtt.
Vélemény, hozzászólás?