Budai, a polihisztor

A Külgazdasági és Külügyminisztérium miniszteri biztosa lett Budai Gyula, aki azokért a külgazdasági lépésekért felel majd, amelyek az oroszországi behozatali tilalomból fakadnak – jelentette be Szijjártó Péter parlamenti államtitkár pénteken. E hír hallatán csupán egynehány aprócska momentumra óhajtanám felhívni a nagyérdemű figyelmét. Az első, hogy ki jelent be, ergo, ki a főnök, akit Szijjártónak neveznek, és ekkora hatalom letéteményese. Ím ő.
200PX-~1
Szijjártó Péter, a szervilizmus Usain Boltja. A féltucatnyi durva panelból építkező politikus pályája jellemzi a magyar parlamentarizmus húsz évét. Aki korábban legföljebb videomegosztók hőse lehetett volna, ma a kormányzó párt befolyásos tagjainak egyike. Szijjártó Péter Komáromban született 1978-ban. A politikai életbe 1998-ban kapcsolódott be, amikor legfiatalabb képviselőként a győri közgyűlés tagjává választották. Az oktatási, kulturális és sportbizottság alelnöke volt. 1999-ben a Fidelitas győri szervezetének alapító elnöke lett, 2001-ben az ifjúsági szervezet egyik országos alelnökévé választották. Ugyanebben az évben a Fidesz megyei és országos választmányának tagjává választották. A 2002-es országgyűlési választáson pártja Győr-Moson-Sopron megyei területi listájáról szerzett mandátumot, az Országgyűlés akkori legfiatalabb tagjaként az alakuló ülésen korjegyzőként tevékenykedett. 2004 és 2006 között az Országgyűlés ifjúsági- és sportbizottságának alelnöke volt. 2004-ben a Fidelitas országos választmányának alelnökévé választották, egy évvel később a szervezet országos elnöke lett. A Fidelitast 2009 júniusáig vezette. 2005-ben a Fidesz győri elnökévé is megválasztották.
Fidesz-logo3
A 2006-os választásokon újra pártja Győr-Moson-Sopron megyei területi listájáról szerzett mandátumot, a Fidesz-frakció egyik helyettes vezetőjévé választották. Az őszi önkormányzati választáson újra a győri közgyűlés tagja lett, a Fidesz-frakció vezetője. Később a Fidesz kommunikációs igazgatójává és szóvivőjévé nevezték ki. A 2010-es országgyűlési választásokon ismét pártja Győr-Moson-Sopron megyei listájáról nyert mandátumot. A második Orbán-kormányban a miniszterelnök személyes szóvivője volt 2012 május végéig, amikor is külügyi és külgazdasági államtitkárnak nevezték ki. A parlamentben 2002 óta tagja a számvevőszéki és költségvetési bizottságnak, a 2010-es ciklus kezdetétől, mint alelnök. E mellett 2006 és 2010 között tagja volt a sport és turisztikai, valamint 2002 és 2006 között az ifjúsági és sportbizottságoknak is, egy ideig mindkettőnek alelnöke is volt. Ezeken kívül elnöke volt a 2005-ös az Apró-Gyurcsány érdekkör privatizációból, állami megrendelésekből, illetve állami hitelekből történő meggazdagodásának titkairól elnevezésű parlamenti vizsgálóbizottságnak is, illetve tagja volt a „brókerbotrányként” elhíresült eset parlamenti vizsgálóbizottságának is. 2012. júniusa óta vezeti a Miniszterelnökség nemzetközi kapcsolataiért felelős államtitkárságát, júliusban a keleti nyitás politikájáért is felelős lett, és egyszerre nyolc kormányközi bizottság elnökévé is kinevezte Orbán Viktor.

A 2014-es Befolyás-barométer szerint ő Magyarország 38. legbefolyásosabb személye. Kétségtelen, orbáni életpálya ez, sőt, annál is jellemzőbb, mivelhogy ez az ember még a politikában sem tett semmit a szájába adott mocsok kiokádásánál kívül, de ezek szerint a jövő ez. Ő ajánlta tehát Budait, aki – bár dolgozott valamicskét megúszva a börtönt – , legalább hasonló kaliberű mókus, mint az ajánló.
budaigrimasz-d00016CAAceaec4ad5fcf
Budai Gyula Békéscsabán született 1963-ban. Az egyetemi diplomát követően első munkahelye a Budapesti Katonai Ügyészség volt, ahol ügyészként dolgozott, majd 1994 szeptemberétől ügyvédként dolgozott az általa vezetett Budai és Kovács Ügyvédi Irodában, ahol 2011. évi parlamenti vagyonnyilatkozata szerint 2010. december 1-től szünetelteti foglalkozását. Az ügyvédi iroda magánokirat-hamisítási ügybe is keveredett (előnytelen földtulajdon-adás-vételi csereszerződés), ezeket a színlelt szerződéseket Budai ellenjegyezte, a Pest Megyei Főügyészség 2010 novemberi döntése alapján azonban az elévülési idő letelte miatt vádemelés nem történt felettébb érdekes módon. Budai azzal hárította el a Parlamentben ez ügyben feltett újságírói kérdést, hogy nem politikusként, közszereplőként, hanem ügyvédként végezte a tevékenységét az ügyben, a bíróság pedig nem állapította meg a szerződések színleltségét.

Politikai pályafutása 1997-ben kezdődött, ebben az évben lépett be a Fideszbe. Az első Orbán-kormány idején jogi szakértői feladatokat látott el a Fidesz mellett. A 2002–2006 közötti Országgyűlés idején továbbra is a Fidesznek dolgozott külsős szakértőként, több országgyűlési vizsgáló bizottság munkájában részt vett. 2004-től a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének jogi képviseletét látta el. A 2005-ös budapesti gazdademonstráció egyik szervezőjeként részt vett a demonstrációs bizottság munkájában, és jogi szakértőként az első Gyurcsány-kormánnyal folytatott tárgyalásokban. 2006. május 28-án Kisteleken, a MAGOSZ Országos Küldöttgyűlése szövetségi igazgatónak választotta meg. 2006 és 2010 között helyi önkormányzati képviselő a Kiskunlacházi Nagyközségi Önkormányzatban. Rövid ideig Kiskunlacháza polgármester-helyettese is volt.

A 2010-es parlamenti választásokon a Fidesz–KDNP képviselőjeként indult a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei IV. választókerületben, ahonnan bejutott a parlamentbe, 2010. május 14-től az Országgyűlés tagja. A második Orbán-kormányban a miniszterelnök 2010. június 11-én miniszterelnöki megbízottá nevezte ki, amely titulusban „az állami földek jogellenes elherdálásának vizsgálatával foglalkozott”, majd a második elszámoltatási és korrupció-ellenes kormánybiztosi posztot töltötte be ez év novemberétől 2012. augusztus 31-ig, Papcsák Ferencet követően. Feladata az előző szocialista kormányciklusok privatizációs és egyéb ügyleteinek vizsgálata volt. 2012. novemberében lejárt volna a megbízatása. Elszámoltatási kormánybiztosi munkája kevés eredménnyel zárult: a közel két éves, azaz 22 hónapos kutatómunka során 1442 esetet vizsgáltak, 110 nyílvános jelentést készített, 61 esetben tett büntetőfeljelentést, amelyből 7 ügyben történt meg vádemelés.
00113600
Nos, ezek ketten oroszoznak most. Szíjjártó nyakig a főnöke valagában legitimizálná a lábon lövést, óvatosan a diplomácia általa vélt nyelvére fordítva – mindenkinek rosszak a szankciók -, amit a megvetett Nyugat amúgy keresztbe röhög. Mindez a taktika egy hét múlva vizsgázik az Unióban megspékelve Pakssal és tankokkal. Lelkük rajta, sokat már nem igazán veszíthetünk, de hogy a szemfényvesztésnek még ebben a helyzetben is helye van, na, az a mellbevágó. Idebaszarintják a Budait, mint aki majd megoldja a – most már háború miatt – reánk szakadt gazdasági bajokat. Na, ez a gond, ahol előbukik az orbáni Cipolla, ott kő a kövön nem igazán marad. Most majd az lesz, hogy a pösze, bukott elszámoltató elszámoltatja az ukránokat, az oroszokat, meg a fél világot a maga eredményességével, de lehet mutogatni, hogy mi – azaz én – mindent megtettünk(em) értetek, véreim. A jónép pedig szopja az igét, s bár az alma nem a ruszkikhoz megy, hanem – rendeleti úton – az iskolák menzájára, mégis elhiszik a szarról, hogy milyen jó, miközben rájuk szakad a plafon. Röhej.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Hozzászólás a(z) Névtelen bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum