Színház az egész világ – a sz@r csinosítása

Negyvenezer néző, a teljes nézőszám egyharmada hagyta ott a Nemzeti Színházat az igazgatóváltás után. Alföldi utolsó évadában százhuszonkilencezren váltottak jegyet, a következő, már a Vidnyánszky-féle évadban csak nyolcvannyolcezer nézőt vonzottak a Nemzeti előadásai. Alföldi első, 2008/09-es évadában a Nemzeti Színháznak száztizenötezer nézője volt. Mindez különösen az „unortodox” közönségszervezési módszerek fényében érdekes. Sok helyről tudható, hogy a színház nemcsak ingyen-, és/vagy ötszáz forintos jegyekkel „bombázta” reménybeli közönségét, nemcsak a lakásajtókon becsöngetve kínálta portékáját, hanem egyes egyetemek dékánjai körlevélben ajánlották nyomatékkal a Nemzeti előadásait. Az is köztudott, hogy a „technikai okok” miatt elmaradt számos előadás technikai oka a nézőhiány volt.

Nagyon nincs mit csodálkozni, kiderült – már megint -, hogy bűzlő szargombócokat akkor sem nagyon sikerül a polgárok torkán lepasszírozni, ha ezt szakrális térben kísérlik meg. Ez a templom is – amivé az amúgy, lánykorában kiváló rendező kiáltotta ki azokat a falakat, amelyek megszokták, hogy körötte gondolkozni szoktak takarásban – ez is befuccsolt, amint az irányított világlátást óhajtotta sugallni, na ez sem megy. Ha másból nem, ebből már rá lehetne döbbenni, hogy a liberális gondolkodás nem hogy haldokolna, mint ahogyan azt a mai Magyarország önjelölt ideológusa Mórickaként elképzeli, hanem éppen virul. A színházba járók többsége nem viseli el, ha meg akarják mondani neki, mit gondoljon a körülötte tobzódó világról, egyszerűen nem megy oda, ahol misét kínálnak neki katarzis helyett.

Viszont „ezek” nem nagyon tanulnak semmit sem. A színház reagált a lesújtó adatokra, s ebben egy szót sem ejt az elveszített közönségről, helyette azt szajkózza, miben teljesített jobban az előző éránál, amely adatoknak amúgy semmi jelentősége nincsen. Íme: a Nemzeti Színház 2013/14-es évada során háromszáznegyven előadást játszott, ebből húszat vidéken illetve meghívásoknak eleget téve, külföldi fesztiválokon. Ez utóbbi szám hétszer annyi, mint amennyit 2008/09-ben teljesített a színház. Az elmúlt évadban a Nemzetiben hetvenegy különböző produkció került színre, ebből tizenhat idegen nyelvű, a színház nemzetközi fesztiváljára érkezett előadás volt. Ez a két szám öt évaddal ezelőtt negyvenhárom illetve nulla volt. A színház összesen száztizenegy vendégelőadást fogadott, szemben a 2008/2009-es hatvanöt előadással.

Olyan ez az egész, mint maga az ország napjainkban, és hát miért is csodálkoznánk, végtére is annak a terméke. Egy olyan helyé, ahonnan – akárcsak a nemzetiből a nézők – menekülnek az emberek. Ötszázezren mondtak már nemet az új korra, de ez a tömeg a hatalom kommunikációjában nem létezik, minek beszélni róluk, az új hon nélkülük is jobban teljesít nemigaz? Nem. A Nemzeti győzelmi jelentésének mintájára íródnak itt a történetek, ami szar, azt megszidolozzák, ami még ennél is büdösebb, az meg nincs, mert nem beszélünk róla. Ez így komilfó szerintük, mégis maga a tragédia. Ahogyan a dohosan új előadásoktól fordul fel sokak gyomra, csak úgy öklendezik a többség az ország pállott levegőjétől, de még nem tudnak egy egészségeset hányni. Sivár mindennapjainkban így hordoz bennünket az idő. Köszönjük, kegyelmes úr.

Megvan ennek a metódusa nagyban, már rég kidolgozták a totális hülyítés módszertanát. Aki ma a közmédiából tájékozódik, olyan világba csöppen, ahol derűs életmesék, közmondások, szólások és megnyugtató hírek virágai tenyésznek. A gazdaság, mint a kilőtt nyílvessző, a politikai kérdések mérlegre téve, pozitívan eldöntve; a polgárok hétköznapjai, mint a régi kifestő képeken, és a vidám locsogás egy celebbel éppen annyit ér, mint a beszélgetés egy akadémiai nagydoktorral. A hírszerkesztő, mint a farkával sepregető róka tünteti el a valóság sötét nyomait. Nehogy már valaki átadja magát a rosszkedvnek, morcoskodásnak, amikor végre jól mennek a dolgaink nyolc borzalmas év után. A néző cukormázzal bevont képet kap Magyarországról, rengeteg információ pedig el sem jut hozzá. Mintha másik országban élne.

Ennek ellenére, vagy éppen ezért mégis bőséges a hívők tábora, ami végtelenül abszurd. De nem tudom, hogy érik meg ezek az emberek a felnőttkort egyáltalán. Ahhoz, hogy ezt az egész Fidesz-trutyit valaki bármennyire is komolyan vegye, olyan mérhetetlen sötétségnek kell a fejében lakoznia, amivel gyakorlatilag semmit nem képes értelmezni a világ történéseiből, és bármi rossz megtörténhet vele. Számomra felfoghatatlan, hogy valaki mindazt, amit hall, komolyan tudja venni, és még nem esett le korábban egy hídról, szomjasan nem ivott Domestost, nem vitte el a rézfaszú bagoly, és bamba pofájával az élet viszontagságai közt valahogyan elvergődve megérte a harmincat. De megérik, hiszik, mert képtelenség. A szar csillog a vikszolás után, a Nap vidáman süt a temetőkre, hiszen itt minden és mindenki jobban teljesít.