Hol lakik az Isten?

Orbán Viktor lányait Iványi Gábor, a Magyar Evangéliumi Testvérközösség vezetője keresztelte meg már jó régen, a Ráhel nevű azóta férjhez is ment. A nagy esemény óta a fél ország két mobiltelefont keres, milliókat költve DNS tesztekre, és megalázva jónéhány embert, akik a lagzin szolgáltak. A pedigrés vendégsereggel senki nem foglalkozik, de ez mellékszál, a lényeg azon van, hogyan szórakoznak azokkal, akikre a legkisebb árnyék is vetül, hogy nem egészen az ő kutyájuk kölke. Iványi hiába keresztelte annak idején a vezér ivadékait, mára nem egészen komilfó a legfelsőbb körökben, aminek egyszerű oka van, az ő szószékéről nem várható harcias buzdítás a Fidesz mellett. Ezzel pedig a nagyszakállú ember el is ásta magát a hazudott istenhívők szemében olyannyira, hogy megtagadták tőle és sorsosaitól az egyház nevet, és ami komolyabb pofon: a státust is, egészen röhejes indokokkal.

A vidéken szegényeknek iskolát, Budapesten népkonyhát, melegedőt, és iskolát, valamint főiskolát fenntartó Iványiék az ítészek szerint nem bizonyították “a közösségi célok érdekében történő együttműködés iránti szándékot és annak hosszú távú fenntartására való képességet”. Az Alkotmánybíróság és a strasbourgi emberi jogi bíróság szerint is alapjogok sérelmét okozó törvényen alapuló eljárást még maga Rubovszky György, az ítélő bizottság KDNP-s elnöke is kritizálta. A MET nem csak hogy most nem részesülhet semmilyen, elvileg minden egyháznak kijáró támogatásból, hanem még a 2011-es SZJA felajánlásaikat sem folyósították számukra. Úgy tűnik, nem csak pártokat, nem csak a nekik nem tetsző médiát és gazdasági szereplőket óhajtja legyalulni a rezsim, senki és semmi nem menekülhet előlük, ha valamilyen okból útban vannak.

Ki tudhatja miért, a Szabadság téren hónapok óta a felállítandó homályos üzenetet hordozó úgynevezett emlékmű ellen tüntetők bebizonyították, hogy morális mércéjük nem csak arkangyalos, birodalmi sasos múlttagadó szobrok ellen lázítja fel őket, de törődnek a ma eltaposásra várókkal is. Menetet szerveztek Iványiékhoz a Dankó utcába, egy száz fős küldöttség molinókkal, magyar és európai zászlókkal és egy hangosító kocsival felszerelkezve látogatta meg a „Szegények Egyházát”, mivel az Országgyűlés igazságügyi bizottsága kedden elutasította az Iványi Gábor vezette Magyar Evangéliumi Testvérközösség bevett egyházaként való elismerésére irányuló kérelmét. A városon keresztülvonuló demonstrálókat a Dankó utcai Wesley János Lelkészképző Főiskola kapujában Iványi Gábor várta.

– Vajon hogy néz most Viktor a tükörbe és a gyerekeire; azokra, kiket Iványi Gábor keresztelt? – tette fel a kérdést Mécs Imre, aki arra is emlékezett, hogy a rendszerváltás előtt ugyanígy bántak ezzel a gyülekezettel, de ők akkor sem hátráltak, és amikor kiűzték őket templomukból, akkor szabadtéren tartottak istentiszteletet.

– Kedves barátaim, kedves testvéreim, örülök, hogy azon az oldalon lehetek, ahol vagyok. És ha meg kell fizetni ezért ezt az árat, akkor én boldogan fizetem meg ezt, mert ennyit megér – köszöntötte Iványi Gábor a hozzájuk érkezőket. Elmondta, aznap temette el azt a gondnokát, aki a vészterhes kispesti időkben is már mellette volt. Párhuzamot vonva az akkori és a mostani idők között arra hívta fel az emberek figyelmét, ha diktatúra van, figyeljenek rá, mert akkor a diktatúra különösen nagy hajlandóságot mutat egyháza bezárása felé.

– Bevettnek lenni is ára van. Örülök, hogy ennek a rendkívül igazságtalan, alkotmánysértő törvénynek a keretében nem minősítettek minket bevett egyháznak, hanem azt bizonyították, hogy bevehetetlenek vagyunk – mondta Iványi. Miközben beszélt, kitért arra, hogy számára mennyire megtisztelő, hogy fontos örök értékeket gondozhat, többek közt 40 fős, hajléktalan gyerekeket befogadó óvodájában (ami egyébként jelenleg 50 fővel működik), a hajléktalan kórházban- és éjjeli menedékhelyen, ahol télen 2-300 ember is összejön, a népkonyhán, és a „fűtött utcában”, aminek szintén 300 fős befogadóképessége van. Külön kiemelte, hogy jelenleg 3000-3200 „gyerekük” oktatását biztosítják.

– Kárhozatos bűnnek látjuk azt, hogy egy községben épült egy stadion, ahol annyi szék van, ahány gyerekem van. Ezek a székek fűthetők; az én gyerekeimnek pedig nincs cipőjük. Ha nem tudok az év közben összekoldulni nekik cipőt, akkor nekik nincs cipőjük. Ha nincs cipőjük, nem tudnak bemenni az iskolába. Ha nem mennek be az iskolába, elveszik tőlük a támogatást.

A többi egyházzal kapcsolatban úgy vélekedett: hallgatásukkal bűnrészessé váltak azoknak a kárhozatában, akik mindannyiunk undorára valamiféle kereszténységgel megkenve magukat kormányoznak. Hozzátette, már a názáreti rabbi is azért jött, hogy megtartsa, ami elveszett. Tudta, hogy nem az egészségeseket és a gazdagokat szükséges támogatni a társadalom fejlődéséhez.

Ez történt Iványival és egyházával, ez történik Magyarországgal 2014 nyarán, Orbán második uralkodásának ötödik évében, amikor a nagytestvér Brazíliában lesi a hazaiak megalázását, itthon pedig csöndben készítik elő neki a helyet a Sándor-palotában. Készülődik a putyini létre. Kíváncsian várom, mikor jön el a mi Pussi Riot-unk, számításaim szerint már nem kell túl sokat várni. Kirielejszon.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!