A mi hülyénk: Alekosz

Az előző VV-t leigázó igencsak egyszerű Alekosz gondolt egyet – miközben fehér alsógatyáját mellbimbójáig húzta -, és eldöntötte, hogy neki nagy baja van a világgal, amit az magától értetődően köteles orvosolni. Vagyok én magam, az univerzum közepe, aki parádézva megnyertem az RTL műveltségi vetélkedőjét, meg vannak a hozzám hasonlatos többi óriások, akik nem kezelnek engem értékemen, le sem szarnak úgymond, középső ujjukat kiegyenesítik, ha gondom van nekem. Nincsen így ez jól, helyre kell állítani a világ ostobaságát. Ilyenek kavarogtak nemes veretű álgörög fejében, és cselekedett.

Ilyképpen minden, az egész bohózat azzal kezdődött, hogy aranyom levelet írt a Facebook urának, Mark Zuckerbergnek – persze magyarul -, és azt a problémát vázolta fel, hogy ötezer felett nem enged tagfelvételt az oldal, és mivel ez számára súlyos gondot jelent, ezért jó volna módosítani a beállításon. Méghozzá mielőbb. A szemét Cukorhegy meg nem válaszolt, pedig erősen nézegette a messzi távolból kelt üzenetet, de éppen nem járt arra magyar tolmács, aki mindig ott van, ez tudvalevő. Alekosz nem görög, spártai ő, kitartó és elszánt, így nem hagyta nyugodni a dolgot, nekirugaszkodott megint minden erejével, még egyszer elővette burjánzó szókészletét, válogatott belőle, hasonlatokat keresett, törölt, javított, dolgozott, mint életében még soha, és újabb levelet plajbászolt össze. Fölöslegesen, de amikor a kudarc kiderült, meglepő következtetésre jutott: bojkottálja egy időre a közösségi oldalt.

Az elmélet lényegét ki is fejtette a Borsnak. „Bojkottálom a Facebookot. Ugyanis kiderítettem, név szerint egyesével, hogy a száz leggazdagabb magyar közül senkinek sincs személyes adatlapja. Lehet, hogy eddig pont emiatt nem reagáltak a felhívásomra, ezért ideiglenesen az én adatlapomat sem találja meg senki. Most arra várok, hogy így történik-e valami” – magyarázta, de még nem állt meg az okfejtésben. „Meggyőződésem, hogy Zuckerberg minden vele kapcsolatos hírről értesül. Mivel az én ügyem sajtóvisszhangot is kapott, így biztos vagyok benne, tudja, hogy tárgyalni szeretnék vele. Viszont a bojkottommal az ő ügyességére és kreativitására bízom, hogyan talál meg, ha nem vagyok elérhető.”

A világot leigázó második Barbarossa terv a következő: eltűnik a világhálóról, ezen felül nyaralása alatt a telefonját is kikapcsolja, aztán vár, legfőképp Zuckerberg érkezésére. Szerinte neki igazán nem okoz gondot, hogy odarepüljön, ahol ő éppen nyaral, aztán busszal elmenjen a szállásukig. Esetleg jachttal, végülis ez már csak rajta múlik. Akkor megbeszélhetnének mindent, tárgyalhatnának, akárha Rudolf Hess Angliában. Ám ha mindez nem történne meg, a nyaralásból hazatérve pedig a bekapcsolt számítógép sem jelezne semmi választ, akkor a hallgatás nem marad következmények nélkül, jobb erre felkészülni. Alekosz ugyanis megígérte, hogy akkor már nem válogatja meg a szavait, igazán kemény lesz, és kutyfaszára hajtja a szemét milliárdost, lerántja a leplet – úgymond – róla. Nem lennék most Cukorhegy helyében.

Mindezek tükrében már csak egy dolgot nem értek: ez az ember hogyan érhette meg amúgy a felnőttkort, és miért nem vitte el a rézfaszú bagoly, úgy egyáltalán. Meg zaklatott kérdésem is van, jelesül, hogy ebből a típusból vajon mennyi leledzik az országban? Súlyos gondok ezek, mert azt határozzák meg, hogy érdemes-e szót vesztegetni akármire, vagy csak nevetni lehet a világ ostobaságán, majd visongva tántorogni innen el az örök vadászmezőkre, belátva annak menthetetlenségét. Engem meg ez izgat most épp. Ó, hogy vetnének a mókusok elé!

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum