Görögországban nincs TAO

Görögország a futball vb-n Costa Ricával szemben esett ki 11-esekkel a legjobb tizenhat között, de így is története legjobb szereplésén van túl. A játékosok még a nyolcaddöntőt megelőzően levélben fordultak Antonisz Szamarasz miniszterelnökhöz azzal a kéréssel, hogy a nekik járó pénzből építsenek egy edzőközpontot, ahol a jövőben készülhet a válogatott.

Mindez azt a gyanút kelti, hogy ezek a jóemberek nem ismerik a nálunk oly igen hasznosnak bizonyuló TAO intézményét, amelynek segítségével pedig még a felcsúti stadion is felépülhetett. Nem tudnak ezek a görögök semmit, többek között éppen futballozni se nagyon, és mégis beláthatatlan távolságra vannak attól a játéktól, amelyet nálunk labdarúgásnak neveznek. Az a becézés, amellyel a Magyarországon űzött tevékenységet illetik kegyes eufemizmus csupán, ugyanis még a világfutballban alig jegyzett görögök is más galaxisban élnek, ha a labda rugdosásról van szó, de a fentiek miatt úgy tűnik, morálisan mindenképp, de ez legyen az ő bajuk.

Istenkísértés a futball vezéreitől, hogy világbajnokság idején rendezik meg az Európa Liga selejtezőit noname csapatok, köztük a Ferencváros részvételével, pláne, ha azt a televízió is közvetíti. Pedig kedden ez történt. Máltán, a futball őshazájában lépett színre a nemzet – mostanság a hatalom – Fradikája, és mindent megtett azért, hogy ráébressze azt a hülyét, aki képes volt nézni, hogy más az a játék, amit ugyanúgy neveznek, mint amit pár csatornával arrébb látni lehetett. Életemben nem éreztem ekkora kontrasztot a távirányítót nyomogatva, de ha még a nagytudású Sliema névre hallgató máltai tizenegy lógott volna ki a képből, akkor azt mondom, oké, de a magyar bronzérmes éppenhogy megúszta a méretes zakót.

A csapat csak 1-1-es döntetlenre volt képes a Sliema Wanderers ellen, ráadásul óriási mázlijuk volt, hiszen a máltaiak több helyzetet – köztük egy tizenegyest is – kihagytak, egyszer pedig a kapufa mentette meg a Fradit a vereségtől. Nem meglepő, hogy a vezetőedző, Thomas Doll meglehetősen dühös volt a meccs után.

„Ez egyáltalán nem az a futball volt, amilyet látni szerettem volna. Abból, amit gyakoroltunk, amit megbeszéltünk, szinte semmit sem láttam viszont a pályán. A csapatunk erőtlen volt, a párharcokat védekezésben és támadásban is elveszítettük. Mindenben fejlődnünk kell, de elsősorban mentalitásban, hozzáállásban muszáj javulnunk. Nagyon sajnálom, hogy a sok szurkolónk, akik Budapestről ellátogattak ide, ezt a rendkívül rossz mérkőzést látták. A mai teljesítményünk nagyon gyenge volt, a jövő héten frissebben kell játszanunk.”

De nem itt buktuk a legnagyobbat. Ismét bebizonyosodott ugyanis, hogy a magát futballszurkolónak nevező magyar nem egyéb, mint méretesen tahó honpolgár, és erről sehogyan sem bír leszokni. Bizonyságát adta ennek most is, nem csak a focicsapat, de a szurkolók is lejáratták magukat Máltán. A silány játék a „szurkolókat” is elkeserítette, így értelemszerűen tört ki belőlük az ősember a lelátón, többször is rasszista huhogást hallattak. Az Európai Labdarúgó-szövetség hivatalos ellenőre bőszen jegyzetelt, így szinte biztosra vehető, hogy több millió forintos büntetésre számíthat a Ferencváros. Hamarosan ezeknek a népeknek avatnak stadiont, amely persze nem a futballisták pénzéből épült, és föl vannak háborodva, hogy igyekeznek embert faragni belőlük. Fenyegetőznek is, mit tehetnének mást, ehhez vannak szokva, az erőből értenek, aztán ha váratlanul lepattannak a falról, akkor jön a rinya.

A Ferencváros szervezett szurkolói csoportjai határozatlan ideig nem látogatják a mérkőzéseket az új stadionban, mert szerintük elfogadhatatlanok a beléptetésre vonatkozó intézkedések. Mint írják közleményükben: “A Ferencváros vezetősége a mai napon egyértelműsítette, hogy ragaszkodik a világ egyetlen más stadionjában, sporteseményén sem szükséges biometrikus adatok begyűjtéséhez, amelyek megadása nélkül ezentúl fradista nem szurkolhat a helyszínen futballcsapatának.”

Pedig milyen szépen indult a történet: emlékezhetünk rá, annak idején maga a vezér is beült(állt) az ősfradisták közé, ezt maga a televízió is mutatta. Akkor még nem volt VIP páholyban köpködött szotyi a csókosok körében, az már egy másik kor története lesz. Akkor még a köztudottan ultrajobbos – és magunk közt szólván ultratahó – réteg szavazataira és szimpátiájára volt szükség, begyűjtendő őket a Jobbiktól, és mint a jelek mutatják, ez sikerült is úgy-ahogy. A hatalom meglett, vele együtt az ország pénzei felett való kontrollálatlan rendelkezés lehetősége, így indulhatott el meseország mesestadion-programja.

Orbán tudja a bacsói leckét – egyszer majd kérni fogunk magától valamit Pelikán -, csak a mai Magyarországon ez már fordítva működik, most épp a kicsik, ámde nagyhangúak igényét kellett kielégíteni, és ezt nagyon jól tudta magyarbasi, és így is tett, mert előzmények még mindig voltak, hogy fizetni kelljen nekik. Jól jöttek ugye 2006-ban, amikor TV székházat, miegyebet kellett felgyújtani, meg amúgy szőrmentén szétverni a fél fővárost, hogy utána immár majdnem egy évtizede Gyurcsány lehessen a „szemkilövető” szemét, meg perek indulhassanak az amúgy péppé vert rendőrök vezetői ellen. Ki volt ez találva.

Mint ahogyan az is, hogy a friss hatalom birtokában az a Kubatov legyen az FTC elnöke, aki nem is igen titkolt módszerekkel, de módszeresen gyűjtögette az adatainkat Fidesz pártigazgatói mivoltában, és arra is volt érkezése, hogy a szelíd fradistákkal védesse meg a Fidesz székházát a vadállati módon viselkedő egyetemistákkal szemben, élükön egy priuszos bőrfejűvel, aki akkor már a Fradi alkalmazottja volt. Szükség is volt rá, hiszen majdnem összetűztek a velük szemben felsorakozó, savazni óhajtó aranyos nyugdíjas tatával és haverjaival, de ez már történelem.

Kellett az a stadion tehát mindenképpen, csodájára is járt az egész magyar média, hogy nahát, rekordidő, tizennégy hónap alatt épült fel, most már Európa legmodernebbjének nevezik, igaz, még át se adták. De az kiderült, hogy cirka másfél milliárddal többe került a tervezettnél, de kicsire nem adunk. Lehet, hogy épp ezek a biometrikus csodák nyomták meg a számlát, és tessék, ez a köszönet.

A drukkerek szerint az új stadion “az előzetes ígéretek ellenére Magyarország legdrágábban látogatható sportlétesítményévé, csak és kizárólag profit és bevétel alapon működő, jövendő nevével is ezt sugalló futballgyárrá változtatta az egykori Szentélyt, egy új elit játszóterévé téve azt, a B-középnek pedig csak a lelátórész elnevezésében jutott hely”. A szurkolói csoportok hangsúlyozzák, minden olyan futballmérkőzésen jelenlétükkel, hangjukkal kívánják segíteni a Ferencvárost, “ahol azt a külső szabályzók lehetővé teszik”.

Hálátlan népek. Megkapták a játékukat, még csak a karácsonyt se kellett kivárni, most meg nem kell nekik. Igaz, itt már nem lehet(ne) látatlanban „indulavonatozni”, mint a régi helyen, amikor a szépemlékű Dávid Ibolya nem értett a futballhoz, most más idők járnak. Ugyan egészen nem, hiszen a Hansa Rostock lemondta a Ferencváros elleni edzőmecset, mert a szurkolói csoport miatt nem látta biztonságosnak a mérkőzés megrendezését, ergo: a fejletlen németeknek nincsen biometrikus micsodájuk.

Jövő kedden visszavágó a máltai tigrisek ellen a Puskásban, Augusztusban stadionavató a Chelsea ellen, ahová ezek a népek vagy bejutnak, vagy nem. Legyünk nyugodtak, ott lesznek, és ha azon a napon éppen nem huhognak, megteszik ezt később, mert semmit sem tanulnak, és semmit sem felejtenek. Jól is fog az esni az új környezetben, mert be kell lakni, otthonossá tenni úgymond a te pénzedből épült csillivillit, miközben a falábú görögök saját pénzből csöndben építenek maguknak edzőközpontot, hogy megtanuljanak labdarúgni, a hülyék.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum