Minek a kabaré, ha van RTL híradó?

Máris elkészült egy felmérés, amely arról tanúskodik, hogy az RTL Klub híradójának az a blokkja, amely a kormány, így egyszersmind a Fidesz szemétségével és ebből fakadó óhatatlan hülyeségével foglalkozik, egyre népszerűbb a nemzet körében. A nézettség a kirobbant háború, no meg azóta, hogy a híradó tényleg kezd úgy működni, mint amiért kitalálták, látványosan emelkedik. Egyre többet lehet röhögni is, amint görbe tükröt tartanak az új hatalmasok elé, elég csak a kamerát bekapcsolni, a többit elvégzik maguktól a politikusnak nevezett bohócok, mint tette azt tegnap L. Simon László is.

Kedden ő volt a főszereplő a kabaréban. Az RTL-nek nem kell megszakadnia, nem kell tényfeltárás után loholni, elég odadugni a mikrofont, rászegezni a kamerát az ügyeletes show-manra, rákérdezni a kormány hajdan volt, és éppen bimbózó szemétségeire, s megy minden magától, olyan gyönyörű ez. Most éppen az derült ki, – amit amúgy is sejteni lehetett, csak hát így olyan szórakoztató volt -, hogy L. Simonnak fogalma sincs arról a törvényről, amelyet állítólag ő nyújtott be. Ugyanis ő egyedül jegyezte – mint utóbb világossá vált – az RTL megszívatására kitalált reklámadót, majd amikor kiderült, hogy a csatornának nem is kell annyit fizetnie, egyből módosították is.

Viszont szar került a propellerbe, mert az új változat szerint minden olyan kisvállalkozásnak is jelentős összeget kell fizetnie, amelyik a Google-on vagy a Facebookon hirdet. L. Simon keményen cáfolta, hogy így lenne, és határozottan kijelentette, hogy ő is hirdet a Facebookon, és nem fizet semmit. A riporter elmesélte neki, hogy az ő módosítója után debizony fog, ekkor L. Simon már csak nézett, mint a vett malac, majd igyekezett kikerülni a kamera látóteréből. De azért – immár elveszítve kezdeti magabiztosságát – azt sóhajtotta, hogy már nem is tudja, utána kell néznie ennek az egésznek, és innentől felpörögtek az események.

Ilyet se csekkoltam még. Látni, amint az államtitkár telefonos segítséget kér igyekezve megtudni, hogy mi is lehet abban a rohadt törvényben, majd diadalittasan szalad a kamera felé, hogy elmondja a tutit, miszerint a törvény úgy szól, ha valaki a fentebb már említett két weblapon hirdet, mivel azok nem Magyarországon adóznak, a reklámadót a hirdetőnek kell fizetnie. Most már elégedetten mosolyog, azt hiszi, kikerült a lekvárból, de még kap egy gyomrost. A riporter ugyanis elmondja, hogy L. Simon csak abban az esetben számolt volna be az általa frissen megtudott igazságról, ha a híradó nem adja le, amikor lányos zavarában hülyeségeket mond, de nem teszik meg neki ezt a szívességet, mért is tennék.

Snitt. Persze még körberakják töltelékanyagokkal a fő menüt, ráerősítve arra az igazságra, hogy szemét ez mind, és hazudnak, de ennek az estének kétségkívül az államtitkárrá avanzsált költőóriás volt a főszereplője, ma ő delirált nekünk, de ne legyen rossz érzésünk, hiszen a hülyeségnek azt a csimborasszóját, amit ezek képviselnek, mi választottuk. Nézettség tehát van, innentől fogva izgatottan várjuk minden este az RTL kabarét, ami viszont véresen komoly, mert ez a magyar valóság. Viszont egyszer már a közönség segítségét is kérhetné az aktuális bohóc, azt a darabot szívesen nézném.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum