Magyarország venné át jövőre Nagy-Britanniától a holokauszt emlékezetéért felelős nemzetközi szervezet, az International Holocaust Remembrance Alliance (IHRA) soros elnökségét, ám a szervezet tagállamai közül több is tiltakozik ez ellen. A tagok az Orbán-kormány emlékezetpolitikája miatt és a Szabadság térre tervezett ’44-es német megszállási emlékmű okozta botrány hatására anullálnák a magyar elnökséget.
A jeruzsálemi székhelyű Simon Wiesenthal Központ is jelezte már a soros elnök Nagy-Britanniának: nem tartja helyesnek, hogy a jövőben az a kormány képviselje a szervezetet nemzetközi szinten, amely többször megsértette azt a megállapodást – az úgynevezett stockholmi nyilatkozatot – , ami a tagországokat a holokauszt oktatására, alapos és tárgyszerű bemutatására, továbbá az áldozatokról való illendő megemlékezésre kötelezi. Azért is megkérdőjelezték Magyarország alkalmasságát az IHRA 2015-ös elnökségére, mert a jobbikos Dúró Dórát választották a parlament kulturális bizottsága élére. Márciusban a Wiesenthal Központ arra is felszólította a kormányt, figyeljen oda a magyarországi zsidó közösség hangjára, és tisztességgel emlékezzen meg a magyarországi holokauszt hetvenedik évfordulójáról ahelyett, hogy politikai szándékokból meghamisítaná a történelmet.
Nemcsak a jeruzsálemi szervezet, de az IHRA-tagállam Egyesült Államok harminc zsidó származású kongresszusi képviselője nemrég nyílt levélben tiltakozott a Szabadság téri emlékmű miatt Orbán Viktornál. A levél egy bekezdése szintén megkérdőjelezi Magyarország alkalmasságát az IHRA-elnöki tisztségre. A képviselők az okok közt felsorolták a holokausztért viselt magyar felelősséget kisebbíteni igyekvő törekvéseket, a Jobbik megerősödését, és az antiszemitizmus térhódítását. Ismert, hogy Orbán a képviselőknek küldött válaszában ezekre az aggályokra nem reagált, helyette terjengős önigazolásba bonyolódott arról, hogy a választók kegyéből ő éppen nemzetegyesítést folytat, és ennek része az emlékmű is.
Mindez annak ragyogó bizonyítéka, hogy ‘ezek már a saját soraik közt is ellenséget szimatolnak, így kussolnak keményen. Pelikános, Virág elvtársos világ ez, de mégis csak magunkat sajnálom, a velem együtt élő pusztai embereket, mert a folyamatokból jól kivehető, mi várhat azokra, akik a tabakosokkal ellentétben még csak nem is a NER barátai. Ezt egyelőre még nehéz teljes valóságában elképzelni, igaz, némely iskolaigazgatók és más hasonló ellenségek már tudnának mesélni a közszférából. Ám mindez csak a kezdet, ebben megnyugodhatunk. Debár: ha ez az ámokfutás eléri a maga által megálmodott végső állapotát, akkor biztosak lehetünk, hogy jön még utcán minden indok nélkül megállító közállapot, mint ahogyan arra Budapesten volt is már példa. Meg van is.
Itt van mindjárt ez az emlékmű, amely a hivatalosok nyelvén méltó módon megemlékezik arról, hogy négyszázezer honfitársunkat elküldtek füstté válni, és egyben azokra is emlékszik, akik ezt követelték és meglogisztikázták, ha már oly kurvára maiak vagyunk. Hetek, hónapok óta tutulnak a jó érzésű emberek, ugyanígy amerikai szenátorok, mindenki, és nem hat semmi sem vezénylő tábornokunkra.
Vajon miért? Mi a rossebnek nyal még a szélsőjobbnak, amikor semmi szüksége rá, hacsaknem szellemi fejlődésében a liberálisból fasisztoid figura lett, és így áll itt előttünk, pőrén. Ám ezt rajongói valahogyan nem látják, kétmillió honfitársunk agyát ülte meg a mittudomén milyen színű köd. Ez van, fátyolos szemek, amelyek ordítozást generálnak a szájakban. Szerintük én magam is kommunista vagyok, buzi liberális, irtandó fajta. Ez pedig így lesz most már sokáig.
Többször végignéztem a natgeón Hitler hatalomba jutásának történetét, és rémülve látom, hogy leképezi a mi emberünk működését és filozófiáját. Ő is csak egyszer akart nyerni, de akkor nagyon, ő is hitegetett konszenzussal, mifenével, de alkalom adtán lecsapott. Mi itt most itt Európa köldökén nem kell tartsunk akkori félelmektől, de az ájerben mindez benne van. Emberünk koszlott agyában visszamegyünk száz évet, mert országépítőnek képzeli magát. Voltak itt bebetonozott manusok. Ferenc Jóska, Horthy, aztán Kádár, mindannyian évtizedekig uralták a Magyarországnak nevezett területet, és annak lakóit, amelyek mi vagyunk A nagy „Ő” épp erre készül, amitől azért óvnék, téged is, Orbán-hívő barátom a bajban.
Pál Apostol I. levele a Korinthusbeliekhez: „Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom. És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok…A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel…Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rója fel a gonoszt…Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.”
Hovatovább kezd úgy kinézni önmagából a honi közélet, mint egy méretes fekete lyuk – amely Cseh Tamás és Bereményi óta tudvalévőleg egy nemlétező égitest -, és mindent fölfal, ami a közelébe merészkedik. Tényleg itt tartunk, sőt, tovább haladok gondolataim foszlányai között, és megmerészelem kijelenteni, ez már nem is luk, egyenest tovuhabohu, az őskáosz maga. Mert rendszert benne felfedezni immár nagyon nehéz, ugyanis éppenséggel nincsen benne. Valamikor tavaly ősszel, amikor Bajnai kiállt a népek elé, és elkezdett beszélni a nagyszerű összefogásról, akkor volt még valami az ájerben, ami az eltelt egy év alatt koszlott a semmibe. Kezdve ugye a mértéktartó egyezkedéstől a mértéktelen ágybaszarásig. A nagy népi összefogás mára nagy népi ótvarozásig húzódott, és lassan mindenki mindenkinek a kurvaannya.
Szomorú ez. Nem azért, mert O.V.győzött, hanem velünk van nagyon kibaszva, ezt csak úgy barátilag, ugye, de nagyon. Ugyanis kénytelenek leszünk ép elmével megélni, hogy igyekszik majd fölzabálni az agyunkat. Pénzről nem beszélek, azt már elvette. Mégis, nem az ifjú – pocakos – cézárról ejtenék itt szót, hanem magunkról, akik nem akarjuk őt, és mégis, minden tettünkkel csakis őérte dolgozunk, ha mi magunkat ellenzéknek bírjuk nevezni. Mondjam, vagy mutassam: röhej. Mert itt tartunk
De a zsúr folytatódik.
Senkit ne tévesszen meg, hogy az utóbbi időben keveset hallani arról, mi történik a Szabadság téren. Ettől még változatlanul tartanak a német megszállási emlékmű elleni tüntetések, amelyek több mint két hónapja folyamatosan zajlanak a Szabadság téren. A demonstrációk idején továbbra is rendőrsorfal őrzi a félig kész emlékművet, amelynek egyelőre csak az oszlopai állnak. A március 19-re tervezett avatást a kormány egyszer már elhalasztotta, de közben a kormányhatározatban szereplő új határidő, május 31-e is régen lejárt. A késedelemre semmiféle magyarázat nem érkezett. Magyar Fruzsina, a tüntetések szervezője elmondta: felkészültek rá, hogy akár még heteken át folytatják a tiltakozást. Május végéig Suchman Tamás volt szocialista miniszter saját zsebéből fizette a tüntetésekkel járó költségeket, a demonstrálók aztán egy ideig közadakozásból teremtették elő a szükséges összeget.
Várunk, és hallgatunk csillámló sziklafalon.
Vélemény, hozzászólás?