Szépemlékű, szúrós tekintetű vátesz Mikola István álma valóra vált, hiszen ezt akarta ő már 2000-ben is, amikor így fogalmazott: ha a határon túl élők az állampolgársággal szavazati jogot is kapnának, a Fidesz legalább húsz évre bebetonozná hatalmi pozícióit. Ebből nyolc már biztos, a többit meglátjuk, ugyanis enyhén szólva bevált a Fidesz számítása a határon túliaknak adott kettős állampolgársággal.
A vasárnapi magyarországi parlamenti választásokon a levélben érvényes szavazatot leadó 94 712 magyar szinte testületileg a régi-új kormánypárt listájára voksolt. Úgy néz ki, hogy a régi-új kormánypárt ezeknek a szavazatoknak a 95 százalékát kapja meg. (Ez 60 059 voksot jelent az eddig megszámolt 63 079-ből.) Mivel pártlistán mandátumot szerezni ötven-hatvanezer szavazattal lehet, a határon túliak egy fideszes politikust biztosan bejuttattak a parlamentbe a már bent lévő 133 mellé.
A kettős állampolgárságért érzett hálára jellemző, hogy ha a jelenlegi arányok maradnak, a Fidesz után következő Jobbik, a Kormányváltók és az LMP együtt összesen kevesebb mint négyezer határon túli voksra számíthatnak a 87 ezerből. A Jobbik most 1457-nél, az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP 777-nél, az LMP 274-nél tart.
Ennyit Mikola igazáról, a mienkről meg annyit, hogy amikor a kettős állampolgárságról szóló szavazás volt a parlamentben, akkor a kollégisták és haverjaik az életükre esküdtek, hogy szavazati jog az nem lesz, ez egy szimbolikus lépés, a hiszékenyek úgy nyolcvan százalékos aránnyal nyomták meg az igen gombot, és csak utána kis idővel kellett rádöbenniük, hogy egy dologban Orbán tényleg igazat mond, jelesül, hogy ne azt nézzék, amit mond, hanem amit csinál.
Aztán szokás szerint egyéni képviselői indítványra csak előkerült a szavazati jog is, és ha már fölütötte a fejét a gondolat, az úristen sem tudta megakadályozni, hogy abból törvény ne legyen, és a tökönrúgott ellenzék csak pislogott ki a fejéből, mint úgy általában az eltelt négy év alatt.
Most újabb etap elé nézünk a megálmodott húszból. Annyiból szerencsés helyzetben vagyunk, hogy nem ezer évre (vö: Hitler) terveznek, nekik elég ennek a töredéke is, nekem viszont ez is rohadtul sok, egyszerűen nincs ennyi időm. Viszont az ellenzék: már megint csipásodik a szeme, és frakcióalakításon bíbelődik, Mesterházy meg azon mereng, hogy a politizálást ki kell vinni a parlamentből. Ugyan már, királylány, miközben elevenen falnak föl. Befejezésképp idézzünk klasszikust:
„Mindazt, ami mostanában történik, és aminek következtében kicsiny hazánk a nemzetközi politikai élet sajátosan eszelős mellékszereplőjeként szórakoztatja a publikumot, hiba volna egy vagy több ember magánszámlájára írni. Mi termeltük ki őket magunkból, ők a történelmet nem alakítják, hanem megszemélyesítik, a tébolynak az a lángja, ami az õ szemükben lobog, 1804-ben gyúlt ki, amikor II. Ferenc császár odahagyta a német-római trónt. (Vö. Bibó.) Amit ők összedelirálnak, nem az ideiglenesen hazánkban állomásozó földönkívüliek performansza, hanem Magyarország kétszáz éve tartó kudarc- és katasztrófasorozatának mai adása, amit még sok-sok érdekes műsorszám követ.
Nézőszám van, tetszésindex van, sugározzunk.”
(Váncsa István, Önök kérték 2002.)
Vélemény, hozzászólás?