Megint Brüsszel, meg a rezsi

Ezek ebbe fognak beleőrülni, illetve már meg is tették, csak eddig nem derült ki saját maguk számára – jól felfogott érdekükben, teszem hozzá -, de hogy van olyan agyhalott honfitársunk, aki bégetve és gátakat ledöntve bőszen szambázik utánuk, az már mindennek a teteje, vagy inkább az alja. Sajnos.

Tóni újabb operája:

Brüsszel újabb támadást indít a rezsicsökkentés ellen: értesülések szerint az EU illetékesei eljárást készülnek indítani azon országok ellen, amelyek szabályozzák a rezsiköltségeket – mondta a Fidesz frakcióvezetője újságíróknak hétfőn, a Székesfehérváron rendezett rezsicsökkentő lakossági fórum előtt. Rogán Antal hangsúlyozta: Magyarország élen jár a rezsicsökkentésben, “így nem meglepő, hogy a harmadik rezsicsökkentés bejelentését követően a harmadik támadás is megindul hazánk ellen”. Úgy vélekedett, nemcsak a magyar parlamentnek és a kormánynak, hanem a magyar választóknak is meg kell erősíteniük, hogy akarják és megvédik a rezsicsökkentést. Mint a régi jó Tesla lemezjátszón, amikor a bakeliten megakadt tű, úgy nyomják a mantrát monoton módon, újdonság eszükbe nem jut.

Pedig a rezsivédő „Magyar Csapatban” állítólag már negyvenezren vannak, és számuk egyre gyarapszik. Könnyű nekik, például a nagyhatalmú Szombathelyi Városi Televízió csupán négyszer kívánta átmosni a helyi polgárok agyát, ennyiszer adták le ugyanis cuzammen teljes terjedelemben az itteni rezsiharcról szóló böszmeséget a nyüves képernyőkön keresztül, jól van. Az országos Fidesz-adókról meg ne is beszéljünk, ha naponta nem hangzik el százszor a bűvszó, úgymint rezsicsökkentés, akkor egyszer sem. De hogy már megint Brüsszel, ez röhej.

Pedig az első maflás már jó korán megérkezett: rögtön 2010-ben, amikor Orbán sorban állt Brüsszelben, hogy elengedhesse a hiányt. Azt a választ kapta: azt nem fiam. Akkor hirtelen eszébe jutott, hogy szabadon főzhessünk pálinkát, meg más cukiságok is, amit nem részleteznék éppen, de valahol onnan datálható, hogy teljesen elgurult a gyógyszerük, és megkezdték – most már úgy tűnik – vég nélkül tartó ámokfutásukat, aminek az lett a folyománya, hogy rólunk tutult az EP, rólunk írtak szemétségeket a rohadt kommunista konzervatív lapok, azóta bántják a magyart – pontosabban csak a jelenleg regnáló elitjét (elitjét?) -, de mi, azaz ők bírják az ütleget, ha néha muszáj is meghátrálniuk, és módosítani a nekik tetszőn elfogadott törvényeket.

Mindig újra kezdődik, és soha nem lesz vége.

Még egy ilyen ország nincs ezen a világon, mint a miénk, az már teljesen biztosnak tűnik. Én nem tudom, hogy azon a másfélmillió elsőáldozón kívül, akik akkor is a jelenlegi bagázsra szavaznának, ha egyenesen a vezér tépdesné le a tíz körmüket, és még akkor is kéjesen hörögnének, hogy még Viki, még, de hogy a többi honfibúval elbaszott magyarral mi lehet, az maga a rejtély. Mert már három éve sorozatosan derülnek ki a disznóságok, mutyik, a nagy többség egyre szarabbul él, és a mindennapi anyagi gondokon kívül még azt is megmondják neki, hogy mit kell gondolnia, mert ha nem úgy vélekedik, ahogyan a narancsok szeretnék, akkor komcsilibsi hülye.

Így én az vagyok.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!

Archívum