Rezsicsökkentő paranoia – újabb levél Orbántól

„Kedves barátunk!
Azért írunk Önnek, mert Magyarországnak ismét szüksége van a segítségére. Újra össze kell fognunk, hogy tovább tudjuk csökkenteni a rezsiköltségeket. Az elmúlt egy év során bebizonyítottuk, hogy együtt képesek vagyunk megálljt parancsolni a közszolgáltató cégeknek. A rezsiköltségek húsz százalékos csökkentésével megvédtük a magyar családok érdekeit. Mindez nem sikerülhetett volna az Ön támogatása nélkül. A küzdelem azonban nem ért véget. A külföldi közműcégek és bankok – nemzetközi politikai kapcsolataikat latba vetve – igyekeznek eltörölni a rezsicsökkentést. A jövő évi választásokat igyekeznek felhasználni arra, hogy érvényesítsék érdekeiket. Ha meg akarjuk védeni a közösen elért eredményeket, akkor újra össze kell fognunk. Az Ön lakóhelyéhez közel ismét tanácskozást tartunk, ahol egyeztetjük a rezsicsökkentés megvédéséhez szükséges terveinket. Most az a legfontosabb, hogy megszervezzük magunkat. Ezért a tanácskozáson a rezsicsökkentés eredményeinek védelmére létrehozzuk a Magyar Csapatot. Mi, akik ehhez a csapathoz tartozunk, úgy gondoljuk, hogy a magyarok nem másodrendű állampolgárok Európában, ezért nem igazságos, hogy többet kell fizetnünk a közszolgáltatásokért, mint más európai polgároknak. Legyen Ön is tagja ennek a csapatnak! A Magyar Csapathoz csatlakozhat a tanácskozáson, de ha nem tud eljönni, akkor jelentkezhet a levél alján található telefonszámon is. Engedje meg, hogy sikerekben gazdag, boldog új esztendőt kívánjunk Önnek! Hajrá Magyarország, hajrá magyarok!”

Íme a legújabb mű. Azt gondoltam, hogy kaján vigyorral elszórakozom rajta kicsinyt, de rájöttem, hogy a nettó hülyeségen nem illik vigyorogni. Meg különben is, elment a kedvem a somolygástól, amikor úgy igazán belegondoltam, hogy milyen világot tükröz ez az újabb dolgozat, és a rémület jeges verítéke ütközött ki rajtam, hogy olyan országban kell élnem, amelynek ennyire debil főnöke van szinte korlátlan hatalommal.

Nem bír kikecmeregni a harcból. Ebbe valahogy belemerevedett három éve, és olyan vonzónak találta, hogy szakadatlanul folytatnia kell, mindegy, hogy a legyőzni kívánt szélmalmok nem léteznek, a harcolás fasza – véli -, és olyannyira tetszik neki a meglelt játék, hogy immár belevonja kitermelt bárányait is, mert ne legyenek illúzióink, követői szép számmal lesznek. Mindegy mit mond, bármekkora baromságot, mennek utána, mert a Fidesz mára nem párt, hanem egyház, hívői betartják a Szent Ágoston-i abszurdot: Hiszem, mert képtelenség. Gondolkodni minek, ha a főpap sem él ezzel a luxussal.

Kirekeszt megint. A Magyar Csapat mi vagyunk, aki ellenünk van, nincs velünk, mi több, méltatlan arra, hogy a nemzet tagja legyen. Te, aki belépsz ebbe a futballnyelven ideokádott szakrális közösségbe, a mi emberünk vagy, segítesz nekem, hogy a hatalmam megmaradjon, és ehhez nem kérem a véredet, csak az aláírásodat, mert ha ezt adod, akkor tavasszal bizonyára az ikszet is jó helyre teszed majd. Te magyar vagy, a többi kommunista libsibolsi selejt. Veled, te hitet tévő, a jövőben is együtt focizunk majd, a szerencsétlen minket megtagadók örüljenek, ha labdát szedni engedjük majd őket, de ez egyáltalán nem biztos.

Hazudik, és hülyeségeket beszél. Nem itt a legdrágább a rezsi Európában, a fizetés kevés. Arról viszont Kuszaszem barátjával közösen folytatott elcseszett gazdaságpolitikája tehet elsősorban. A küzdelem persze nem ért véget, csapataink harcban állnak, meg kell védeni a rezsicsökkentést a nemzetközi karvalytőkétől, ezt meg kell terveznünk, veletek híveim. Mintha szarna is rá, hogy mit pofázik a plebs, még az is amelyik amúgy isteníti. A paripa becses szerszámát, azt.

Az igazi elszólás pedig ez: Az elmúlt egy év során bebizonyítottuk, hogy együtt képesek vagyunk megálljt parancsolni a közszolgáltató cégeknek. Ha ez magyarul van, akkor azt jelenti, hogy sikerült leamortizálni ezeket, nem messze az idő, amikor az állam, esetleg néhány csókos fingé-hugyé megveheti, akkor lesz még a mostaninál is nagyobb heppység. Akkor már az is a miénk lesz – véli az agyhalott. Ehhez kér még némi demagóg támogatást.

Ne legyenek kétségeink, meg is kapja a CÖF-ig felérő tudatú hívektől, akik ugyan kisebbségben vannak, de amíg a többség hallgat, úgy vélhetik, hogy tényleg ők vannak többen. Ez megy három és fél éve, és menni fog további négyig a jelek szerint, ha a józanság szava végre nem horgad föl, és nem horgad. Így borít el mindent az őrület köde, már alig látni ki belőle. Éppen hogy.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Lájkolj!