Bevételi kormány

A Fidesz, amely ma már egyet jelent a kormánnyal, az állammal, és – sajnos már a nemzettel is, pedig ez de kár, de nagyon kár – egy bevételi tételt oly indokkal próbál negligálni, miszerint az nagyobb társadalmi kárt okoz, mint amennyi bevételt hoz. Ezért aztán egyeztetnek a megfelelő minisztériummal, aztán módosítanak. Az ügy szempontjából most nem is az a lényeges, hogy melyik tételről volt szó. Sokkal inkább amiatt kell felkapni az immár padlóra kényszerített fejet, amit ennek a kijelentésnek – tehát beismerésnek – a filozófiája rejt. Ebben mutatkozik meg ennek az egész rendszernek a mérhetetlen cinizmusa, amely elsőképp a párt (kormány és folyományai, Simicska & Co.) érdekeit nézi, majd ezután tekint a túlpartra, ahol a ’zemberek tanyáznak a hatalom számára arctalanul, de azért ott vannak, valamelyes homályban, amely nem sejlik kifelé, sehogyan sem.
Ez az alakulat az, amelyet okkal nevezett nemrégiben Para Kovács Imre írásának címében bravúrt bravúrra halmozva így: „A Fidesz nevű bizniszegyház” kitérő után sokkal fontosabbnak tűnik nékem megnézni, hogy mi az a szarkupac, amelyet most el kéne hajtani a halálnak a megszokott szervére, vagy tán arra is alkalmasnak mutatkozik a magyar ember, hogy kimondja azt, neki ebből elég. Vissza hát a gyökerekhez: azt vizsgáljuk, hogy mi a fontosabb nekünk. Neked, nekem, etc.. Nagy bevétel ’ormányunknak, vagy egy darabka élet magunknak. Röhejes, de az egész erről szól: azaz, a parlamentben – bár már rég nem születnek nívós döntések itt – kíváncsiak-e egyáltalán arra, hogy élsz vagy dögölsz, vagy csak egy tétel vagy a listán – kihúzható, helyettesíthető – meg minden ilyen. Azt hiszem, helyettesítenek, tehát darab vagyunk magunk is, ide-oda rakosgatható egyedek. Itt tartunk. Aki abban hisz, amelyet a mostani kommunista párt zúgat az agyába a „közszolgálati” (ezt már feledtem) médián keresztül… Hát ő van ebben a végtelen szarakodásban, de teszek valamit:
„De ne csak az eszeddel figyelj, mert az nem elég nekem. Az egész lelkeddel, vagy mondjuk úgy: a szervezeteddel figyelj rám, akkor jobban meg fogsz érteni. És az idők folyamán egyre jobban, erről biztosítalak.” Ő Füst Milán volt. No, ez a baj, hogy akárhogy, amikor szólni szeretnék arról, ami éppen, ebben a pillanatban is körülölel, megyek vissza a múltba, minthogyha álom volna, de nem az, csak innen nézve, amikor pofátlanul elveszik tőlem az életem.
Elveszi tőlem a regnáló hatalom. Mert az van, nagyon, amely tételként néz rád is, megéri-e megetetni egy voksért. Ez megy ebben a világban ma. És nem igazán kell. Tán ebben egyetérthetünk, azt hiszem.