Én nem vagyok olyan kiváltságos helyzetben, mint az egyetemek, nem tudom kikapcsolni sem magam, sem az épületet, ahol lakom. Irigykedve figyelem, hogy a campusok megtehetik, akárha móriczi időket élnénk. Így van ez 2013 decemberében Mária országában, Felcsúton túl, ahol a kismalac is túr. Ide, s tova a létezés mélyén is tovabillegve: Magyarország. A kisebb egyetemek néhány millió, a nagyobbak több tízmillió forintot spórolhatnak azzal, ha karácsony és szilveszter között bezárnak. Az egyetemek többsége így is tesz. Sok intézmény két hétig nem nyitja ki kapuit, de lesz olyan egyetem, amely már december 13-án lezár egyes épületeket, amiket csak január 5-én nyit ki.
Szép, új világ.
Valaha akkor volt szénszünetnek kikiáltott intézmény bezárás, amikor odakint kavargott a hó, tökös mínuszok voltak, és minden ilyen cukiság. Valaha volt értelme ennek az összetett szónak, és jelentése is. Azt mondta ez a hangsor, hogy hideg van, és már kurvára nem bírjuk, összeomlott a rendszer. Máma másképpen dalolnak a madarak. Most épp arról van szó, hogy holott tűz a Nap, és fogalmunk sincsen arról, miként alakul majd három hét múlva az idő járása, előre lehúzzuk a rolót, ergo beismerjük, hogy a rendszer összeomlott. Ezek olyan látens dolgok a rezsim testén, apró pörsenések, amelyek szépen, lassan furunkulussá válnak. A baj csak az, hogy mindez nekünk fáj, akik nem kértek az egész hóbelevancból. De mondhattam volna tovuhabovut is.
Úgy érzi.
A ’zember, hogy ebben az állapotban leledzik, az őskáoszban, amelyet a program nélküli programozók szabadítottak rá, összekuszálva mindent. A ’fijúk küldetésesek: föl akarták forgatni a világot, és megtették. De vajon ki tehet arról, hogy buzgalmukban oly buzgókká váltak, hogy maguk felé hajlott a kezük? Ők maguk. Mi meg hagytuk: Te, meg te, meg én. Télire bezárnak a campusok, hidegre fogni mindent lehet. Egyet nem: elboruló aggyal kiötlött hasamraütök kormányzást, egy céllal, hogy enyém legyen minden hatalom és dicsőség, mint az Úrnak templomában. Pedig ez történik éppen az orrunk előtt. Szétlopják, haveroknak adják ki aprópénzért fialtatásra azt, amit valaha országnak neveztek. Már rég nem az.
Gondoltam volna.
Azt – mondjuk – húsz évvel ezelőtt, hogy a királyfiból eszelős dagadt akarnok válik? Gondolta a fene. Gondoltam volna, hogy eltapos, mert úgy tartja érdeke? Gondolta a fene. Azt sem gondoltam volna, hogy ide jutok köszönve neki. A hatalmának alárendelt embertömeget sem gondoltam volna. Meg azt sem, hogy szénszünet lesz az egyetemeken. Ha óvodás volnék, örülnék, hogy épp nem engemet szorítanak – pardon – meg.
Fáznék.
Vélemény, hozzászólás?