Mit kezdett el ’56-ban O.V.?

„Készülődjetek, szerveződjetek, most befejezhetjük azt, amit ’56-ban elkezdtünk” – ezt bírta kimondani tegnapi ünnepi beszédében a jelenlegi magyar miniszterelnök, amin az emberfia felettébb el tud csodálkozni, mert egyrészt vele szemben, az „ünneplő sokaságban” odaszállított emberkék itták a szavait, másrészt akkoriban ő még a szülei fejében sem született meg, nemhogy másképpen. A kontinuitás persze érthető, ez megy már az agyában huszonöt éve, hogy a kommunistát irtani kell, csakhát azok már sehol sincsenek, legalábbis Magyarországon, mert elnyelte őket a történelem vérzivatara. Emberünk azonban mégis harcra buzdít, ami érthető, megkezdte a választási küzdelmet, jó korán. Persze ezt a tábori harsonára emlékeztető hangot azért nem indokolta a helyzet, hiszen mégis csak ünnepről volt szó, de ezt megszokhattuk az eltelt évek alatt, főleg így, hogy valami ismeretlen ok miatt veszélyben érzi a hazát. Az övét, tegyük hozzá rögvest.
kezcsok Szerinte a helyzet az, hogy Magyarország megint harcban áll a volt kommunistákkal, akik mindig készen állnak arra, hogy Magyarországot átadják a gyarmatosítóknak. A Fidesz-kongresszuson már elsütött poénját újrahasznosító Orbán szerint a volt kommunistákat onnan lehet felismerni, hogy a pufajkát öltönyre cserélték, továbbá a tovarist Tavaresre. Látjuk, hogy megint szervezkednek, fenekednek, hamisítanak, és megint idegenekkel szövetkeznek. Így teljesedik ki a tébolyda, amellyel épp tegnap mondjuk százezer, amúgy mintegy másfélmillió ember hülyít folyamatosan, és egyre nagyobb hanggal. Odáig ment a tegnapi hülyeségeiben ez a jóember, hogy szerinte 2006-ban puskákkal vadásztak rá és híveire az utcákon. Feltehető, hogy ezt a lázálmát most ő teljesítené be ellenkező előjellel.

Pedig egyre inkább úgy tűnik – sajnos -, hogy félnie igencsak fölösleges. Amit ellenzéke annak ellenére, hogy egy színpadra álltak, mégis sikerült összedelirálniuk, az már maga a röhej kategóriájába tartozik, az összefogás hangoztatása mellett egymást basztatták, és ami még szomorúbb, ezt tette az amúgy szép számú közönségük is. A helyzet az, hogy Mesterházy – a házicsatában legyűrte Bajnait, mellettük külön-külön tömbként ácsorognak a többiek (Gyurcsány, Fodor, Bokros), hogy végre ki tudják kényszeríteni az egyetlen lehetséges megoldást, az igazi, össznépi összefogást, de ez a fenének sem megy. A háttérben megbúvó akármilyen búvópatakok ezt kőkeményen megakadályozzák, az idő pedig vészesen fogy. Egyszer már idéztem Bokros Lajost, aki azt jelentette ki, hogy itt, ezen az oldalon ha kell, orrot befogva is össze kell fogni, különben elönt bennünket a diktatúra. Most meg még tág orrlikakat látni, mellette vicsorgást. Ilyen körülmények között készül Orbán ránk ereszteni a tankjait. Ez van.

Azt azonban még mindig nem tudom, hogy mit akar folytatni, amit valójában el sem kezdett, de hogy jó vége nem lesz, az bizonyos. Ezen kéne jó alaposan elgondolkozni uraim itt, az ellenzékinek nevezett oldalon.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , ,

Hozzászólás a(z) miki1950 bejegyzéshez Válasz megszakítása

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum