Trafikmutyi a besúgás új talpköve

Sok mindenre jó ez a trafikügy.

Elsőként arra, hogy elvegyük több tízezer ember megélhetését, másodjára a csókosoknak adhatunk általa újabb milliókat (bár ezt kurvára tagadjuk, ezért titkosítjuk), aztán fel lehet bosszantani vele a bagósokat, mert alig tudják, ezután hol szerezhetik be a füstölnivalót, no meg: jól megemeljük a cigaretta árát, hogy dögölnének meg.

Ez az első etap, a második már megkezdődött, országos razzia, pénzbehajtással fűszerezve.

Ugyanis országos vizsgálat-sorozat indult a dohánykereskedelem ellenőrzésére. Idáig rendben is volna a dolog, ha már törvény – ha szar is – be köll tartani, a bűnöst büntetni, ugye, ez tudvalevő.
retro-025_preview
Na de így, tisztára középkor, persze lehet benne logika, hiszen épülget a mi kis feudalizmusunk.

A nagyszabású ellenőrzések július 15-e után kezdődtek, a korábban cigarettát árusító boltok, kocsmák, szórakozóhelyek ugyanis eddig kínálhattak dohányterméket. Ha valamely vállalkozás a határidő után engedély nélkül árul cigarettát, komoly pénzbüntetésre számíthat, a szankció összege ötmilliótól ötszázmillió forintig terjedhet.

Nem vagyok egy túlaggódós alkat, de ezek a bünti tételek valahogyan lekonyították a számat, pedig nem árultam eddig sem cigit, sőt, mi több, valahogyan trafikot sem nyertem, szóval kívül vagyok a bizniszen, viszont szívok: szó szerint és képletesen is. Mindegy.

De azért mégis: egy doboz cigi – mondjuk – és odabaszunk egy – minimum – ötmilliós csekket. Mért nem mondjuk Kövér Laca módján, hogy van kötél is a világon, vagy megkönnyítendő a delikvens dolgát tán koncoljuk föl ott és akkor. Nem egyszerűbb a dolog?

De ez csak a föle. A magyar néplélek szunnyadó szemétségét szorgalmazzuk, buzdítsuk honfitársainkat jóféle feljelengetésekre.
32816
Ugyanis a vámhatóság munkáját a közterületfelügyelők és a polgárőrök is segítik, mégpedig úgy, hogy tájékoztatást adnak arról, hol találkoztak feltételezhetően engedély nélküli dohányforgalmazással. Jelzések a rendőrhatóságtól és akár az állampolgároktól is érkezhetnek.

A kurva anyátokat, azokat kérjétek meg besúgásra. Bár nem is kell, megy az magától is ebben az elcseszett országban. Építgetjük a rendszert, alakítgatjuk, aljasítjuk a pógárt, hogy elérje végre a hatalom önnön maga által kalibrált szintjét.

Innen tényleg menni kell, mert lesz ez még rosszabb is.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb
Tags: , , , ,

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Lájkolj!