Nincs fülük ezeknek szájakra

Azt már régen megszoktam, ily módon immunissá is váltam a jelenséggel szemben, hogy amikor a kormány vagy a Fidesz számtalan szóvivőjéből – mindegy, egy cég a kettő – valamelyik (mostanában ez a Kocsis Máté névre hallgató a legmenőbb) sajtótájékoztatási célzattal a pulpitusra és a mikrofon mögé lép, akkor a valóságon elegánsan túllépve valami olyan világról beszél, amely kizárólag az ő, a vezére, meg az általuk kézből etetett hívek fejében él, így biztosak lehetünk abban, hogy a szavak jelentése nincs megfelelésben a valósággal, egyszerűbben: hazudnak. Ily jelenségeket észlelve a háborgásnak már a legkisebb jele sem mutatkozik bennem, csöndes apátiába süllyedve szemlélem az aktuális bohócot, csak csendben káromodok, azt is magamban, mert mást minek. Verjem szét a tévét?

 

Azt viszont a büdös életben nem tudom megszokni és elviselni, hogy amikor nagy ritkán kérdésekkel szembesülnek, egyszerű eldöntendő kérdéssel, amelyre csupán igennel vagy nemmel kéne válaszolni, ezt képtelenek megtenni. Mert akkor kiderülne a valóság –  amiről ők éppen hadoválnak valami olyat, amelyet a pártközpontban vertek az agyuk helyére, és magnószerű megafonként működik a szájuk, mert ami a szemük előtt van -, az nincs. Nem merik látni, és nem merik kimondani, ahogy járt ezzel a problémakörrel tegnap a Kovács Zoltán elnevezésű papagáj az Olgánál. A téma a közmunka volt, amiről azt állította az államtitkár úr, hogy ezres nagyságrendű közmunkás helyezkedett el a munka világában a 261 ezer közfoglalkoztatottból, és ez szerinte az elhúzódó válságban jó eredmény. Azt is mondta: a közmunkaprogram jót tesz a benne részt vevőknek, hiszen a szegénységből való kitörést is segíti.

 Erre két egyszerű kérdést kapott. Elég-e, ha közel háromszázezer emberből ezer kap normális munkát, meghogy, lehet-e ma ebben az országban negyvenhétezer forint közmunkás keresetből megélni, sőt, kitörni a szegénységből. Kovács képtelen volt értelmes válaszra, mondta a mantrát, az egyenszöveget újra meg újra. Kálmán Olga eljutott a kérdezés végső stádiumába, kijelentette, hogy ő – mármint az Olga – nem tudna megélni ennyi pénzből, és kérdezte Kovácsot, ő tudna-e, és kijelentette, hogy csak azt várja, mondjon igent vagy nemet. Ez ment tíz percig, de az államtitkár képtelen volt kiejteni a száján a két egyszerű szó közül az egyiket is. Mert kiderült volna a valóság.

 Ami ez.

 A teljes lakosság közel 14 százaléka szegény, derül ki a KSH elemzéséből. A szegények a legrosszabb minőségű ingatlanokban élnek, és nehéznek ítélik meg a szolgáltatásokhoz való hozzáférést is. Magyarországon a „jövedelmi szegénységi arány” a teljes lakosság körében 13,9 százalék volt, ami 1 millió 368 ezer főt jelentett. Ezzel tényleg nehéz szembenézni államtitkárként, amikor mint tudvalevő, „Magyarország jobban teljesít”. Lócsöcsöt, Nertársak, azt.

  

                                                                             Forrás:amerikaiujsag.com

 Ha válaszolt volna érdemben Kovács úr joviális szemüvege mögül, amely mögött jámbor szeme kitartó elszántságot mutatott a magyarázhatatlan magyarázatában, akkor kiderült volna, hogy a beszédes hallgatás ilyesmiket nem bír elmondani sem egy igennel, sem egy nemmel.

 Folyamatos kommunikációs küzdelmet vív egymással a kormány és az ellenzék a foglalkoztatási és munkanélküliségi adatok kapcsán. A politikai küzdelem arról szól, hogy sikeres-e a magyar kormány gazdaságpolitikája, vagy éppen a munkahelyek elvesztését hozza magával. A Policy Agenda heti elemzésében azt vizsgálta meg, hogyan is állunk a munkaerőpiac kapcsán nemcsak 2010-hez, hanem a gazdasági válság előtti időszakhoz viszonyítva.

 „Annak érdekében, hogy összehasonlítható legyen a három év teljesítménye azonos időszakokat hasonlítottunk össze, és néztük meg, hogy jelenleg a munkanélküliségi adatok miképpen alakulnak 2008-hoz és 2010-hez képest. A számok azt mutatják, hogy a válság előtti időszakhoz képest 141 ezer fővel nőtt a munkanélküliek száma. Ez 44%-os emelkedést jelent négy év alatt. Ezen a jelenlegi kormány nem tudott jelentősen változtatni, igaz kb. 20 ezer fővel csökkent azoknak a száma, akik a KSH adatgyűjtése során arról számoltak be, hogy az elmúlt időszakban nem volt munkájuk. Ennek  oka lehet, hogy míg 2010. májusában 104 ezer fő dolgozott közfoglalkoztatás keretében, most 124 ezer főt mutatott ki a KSH. Ezzel a folyamattal együtt egy másik, társadalmi szempontból nagyon veszélyes változás következett be. A munkaügyi rendszer nyilvántartása szerint a válság kezdete óta 120 ezerrel nőtt azoknak a száma, akik semmilyen ellátást sem kapnak az államtól. 2008 májusában még 155 ezren voltak olyanok, akik szerettek volna munkát találni, és ezért rendszeres időközönként megjelentek a munkaügyi szolgálatnál, de valamilyen kizáró ok miatt még szociális ellátásra sem voltak jogosultak. 2010-re a számuk meghaladta a 223 ezer főt, míg a legfrissebb adatok szerint már 276 ezren vannak az ellátás nélküliek. Ez azt jelenti, hogy 2013-ban a munkaügyi rendszer ügyfeleinek 54%-a olyan személy, aki nem kap tanácsadáson és információn kívül semmi segítséget az államtól ahhoz, hogy elhelyezkedhessen.”

 

                                                                        Forrás: szegedma.hu

 Ez pedig nem ment, ezt nem lehetett kijelenteni, ilyen kommunikációra azonban egyáltalán semmi szükség nincs, fölösleges, egyszerűbb lett volna azt mondania: bakfitty, az is beszédesebb lett volna.

 „Az emberiség megszokta a szegénységet s nem is tud másként; erőteljes egyéniségek aztán időnként megmagyarázzák neki, hogy időszerűen milyen célból szegény, s ezt legtöbbször hálásan el is hiszi; de ez aztán minden.”

(Márai Sándor)

 De magyarázat arra is van, hogy miért rajonganak ezért a bagázsért még mindig oly sokan, holott hallatszik a mélyben lévők nietzschei sóhaja: „Nem vagyok száj, ezeknek a füleknek való”, így a rendszer működik, és meg is van ennek az összes mélylélektani oka.

 „…amint egy bűnöző őrült nem a bolondokházában vagy a fegyintézetben, hanem a kancellárián vagy egyéb vezéri szálláshelyeken végzi, tüstént kutatni kezditek benne az érdekest, az eredetit, a rendkívülit, nem meritek mondani, de titokban igenis: a nagyságot, hogy önmagatokat ne kelljen annyira törpéknek, világtörténeteteket olyan képtelennek látnotok…” (Kertész Imre: Kaddis a meg nem született gyermekért)

Többet ennél nem érdemes mondani, ami végtelen szomorúsággal tölti el cinikussá kopott szívemet.

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Archívum