A lét elviselhető könnyűsége

 

                                         altalanostuntetes.blog.hu

 

Egyébként a Magyar Kétfarkú Kutya Párt egy parodisztikus álpárt Magyarországon, működése a egészen a közelmúltig az utcai művészet körébe tartozott. A pártot 2006-ban alapították Szegeden, programjában olyan pontok szerepelnek mint az örök élet, ingyen sör, vagy az adócsökkentés és a pénzszórás helyett a pénzosztást vezetnék be. Többek közt a Jamaicára irányuló tömeges puliexport bevezetését is fontos céljaik közé emelik. Egyéb törekvéseik közt szerepel például ez a néhány direktíva is: „Gazdaságpolitikánk végső célja, hogy a közgazdászok elhagyják a bolygót, illetve, hogy csökkentsük a gravitációt, hogy könnyebb legyen járni és ne lógassa senki a fejét.” Az  MKKP értelmezésében a környezetvédelem fontos aspektusa, hogy a vírusok jogai védelmében ellenezze a madárinfluenza eltörlését.

 

 

                                                      parameter.sk

 

Magyarország azonban valóban Magyarország, és mivel Orbánnak köszönhetően a választásokon csak bejegyzett pártok indulhatnak, ezért a kutyáknak is be kellett állniuk a fogaskerekek közé, amely igyekszik ledarálni őket. Első nekifutásra valami hülye indok miatt nem jegyezte be őket a bíróság.

 

Elutasította a Fővárosi Törvényszék a Kétfarkú Kutya Párt bejegyzését, mert a nevük nem felel meg a „névvalódiság” törvényi követelményének. Ezzel a bíróság gyakorlatilag azt mondja, hogy a név megtévesztő. Más néven viszont nyilvántartásba vennék a pártot. A Kétfarkú Kutya Párt tiltakozik. „Lévén, hogy nyolc éve ezen a néven tevékenykedünk, viszonylag nyilvánvaló, hogy akkor lennénk megtévesztőek, ha bármi más lenne a nevünk, hiszen e néven ismer minket mindenki″ – Kovács Gergely elmondta, még maguk sem értik, hogy a bíróságnak konkrétan mi a baja: például, hogy általában a „kétfarkú kutya″ név nem jó (nem létezik a jelölt tárgy? fallocentrikus felhangok?), vagy hogy a pártot tartják méltatlannak a név viselésére. A hiánypótlási felszólításra egyébként számítottak: „Az ilyen kérelmeket mindig visszadobják. Az viszont megdöbbentett minket, hogy pont a nevünket nem fogadják el″. „Felháborítónak tartjuk, hogy a független magyar bíróság pont azt a pártot próbálja ellehetetleníteni, amelyik már nyolc éve következetesen kiáll a rezsi teljes eltörlése mellett″ – tette hozzá Kovács Gergely. „Természetesen a névből nem engedünk. Jogászaink harcban állnak. A kormány még a helyén van.″ A bírósági tiltás máskülönben szokatlan: a 2010-es országgyűlési választások előtt nyilvántartásba vették az SMS Demokrata Pártot, 2002-ben pedig csak azért vonták meg a párt-státuszt a Peches Üldözöttek Szövetségétől, mert nyolc éven keresztül egyetlen jelöltet sem bírtak elindítani.

 

                     greenacademy.hu

 

Mindez széles körben verte ki a biztosítékot, még az amúgy köztudottan jobboldali kötődésű Mandiner is így értékelte a történteket:

 

„A magyar demokrácia minőségét sikerült tovább rombolnia a bíróságnak az MKKP bejegyzésének elutasításával. Magyarország ugyanis eszerint olyan hely, ahol nem alapíthatsz szabadon politikai pártot olyan néven, amilyenen akarsz, hanem olyan, ahol egy bíró kénye-kedvétől függ a dolog. Az normális, hogy vannak bizonyos korlátozások a pártok névadásában. Az oké, hogy Vujity Tvrtko ne alapíthasson pártot Schobert Norbert Hivatalos Pártja néven, hogy aztán kétezerért adjon egy sima sárgaborsófőzeléket a pártmenzán. Az is oké, hogy ne lehessen Hajrá Szálasi Ferenc Párt. De ha arra, hogy Magyar Kétfarkú Kutya Párt, egy bíró azt mondhatja, hogy az összetéveszthető, akkor semmi értelme az egész pártalapítósdinak. Ennél az is jobb lett volna, ha az indoklás annyi, hogy anyáddal viccelődjél, ne pártnevekkel.”

(Szily László: mandiner.hu)

 

Az azonban bíztató, hogy bár a hatalom szórakozik velük – bár megtették ezt más alakulatokkal is -, lendületük nem lankad. Most nyári tábort szerveznek, ahol honlapjuk szerint a következőket kapják a megjelentek:

 

„MKKP I. Országos Találkozó, Alkotótábor és Pártválasztó, 2013 augusztus 1-4. Szigetmonostor, Árnyas Kemping. Tábort szervezünk azok számára, akik csatlakoznának a Kutyapárt 2014-es kampányához aktivistaként. Ennek elég sok módja lesz, részt vehettek kampányanyagaink gyártásában, álhírportálunk szerkesztésében, ígéreteink kitalálásában, vagy akár csak a plakátozásban is. Akár csak sima aktivistaként, vagy akár jelöltként. A tábor célja egyrészt, hogy megismerjük egymást azokkal, kikkel együtt fogjuk csinálni a kampányt, másrészt, hogy a tábor alatti kreatív foglalkozások során megtalálják a résztvevők, kinek mihez van kedve, mivel tudna majd érdemben segíteni a kampányban. Alapvetően egy produktív tábort szeretnénk csinálni, ahol rengeteg minden készül. Ezért napközben főként kreatív workshopok lesznek, este meg persze buli, zenekarokkal, de a nevüket még inkább nem árulnánk el, hogy ne amiatt gyertek. Tervezett workshopok: fiktív termék készítés; plakátkészítés; álhírújság tartalomgyártás; új táblás játékok kitalálása és elkészítése; kiadványkészítés kollázsos módszerrel; táborrádió hírműsorral; az MKKP 2014-es programjának kidolgozása; áldokumentumfilm és álhíradó forgatás. Lesznek továbbá előadások a hackelésről, külföldi viccpártokról, gerilla módszerekről. Megrendezzük az Értelmetlen Sportok Vetélkedőjét, lehet majd saját oligarcha tamagocsid, lesznek filmek, Megapolitikus vetélkedő, ésatöbbi, ésatöbbi…”

(mkkp.hu)

 

 

                                                

                                                                                               bkvhatra.hu

 

A kitartás lehet, meghozza eredményét, volt már rá példa, igaz a világ egy szerencsésebb részén: Izlandon a Legjobb Párt néven alapított politikai mozgalmat egy humorista. Ezt követően Izland fővárosában váratlanul megnyerte a polgármester választásokat. Programjában olyan pontok szerepelnek, mint:”Drogmentes parlamentet 2020-ra!” vagy „Törülközőt minden nyilvános uszodába!”.

 

Mindenestre a kutyák újólag próbálkoznak a bíróságnál, de hogy hűek maradjanak önmagukhoz, egy kis lóvéval is megspékelték bejegyzési kérelmüket, amit emiatt teljesen biztosan elutasít a nagyhatalmú bíróság, de mindegy, idejük még jócskán van, és addig is tehetik, amit akarnak, azaz, életet lehelnek az avítt, avas parasztszalonna szagú magyar politikai életbe, és már ez is valami, aztán meg még akármi is lehet, bár Magyarország mint a vezértől tudjuk, nem nyugat, pláne nem Izland.

 

 

Még azért a névhitelességről annyit: a bíróság már igazán elgondolkodhatna azon, hogy a Fidesz megnevezés fedi-é a valóságot, mert se nem fiatal, se nem demokrata, ehhez képest az MKKP sokkal közelebb áll a valósághoz.

 

Névjegy

Szombathelyi újságíró.

Posted in Egyéb

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

*

*

Ismerd meg Rezedát!

1961 sok mindenről nevezetes, például German Sz. Tyitov őrnagy a Vosztok–2 űrhajó fedélzetén 17-szer megkerülte a Földet, és megkezdődött a berlini fal építése is. Ez rögtön születésem után történt, amely esemény alkalmas volt arra, hogy anyám felhőtlen szombathelyi örömét ne örökítsék meg az annalesek.

Mindezek után a bölcsőde, óvoda és a Petőfi Sándor Utcai Úttörő Csapat (498-as számú) hármas egysége határozta meg tudatom alakulását egy kilométerkővel, amikor egy napon – tíz évesen - neki nem láttam a kosárlabdázás nemes időtöltésének, ami későbben forgatta föl teljesen az életemet.

A Nagy Lajos Gimnáziumban okozott ez nehéz pillanatokat Heigl osztályfőnök úrnak és nekem is, aki időm nagy részét mindenféle ifiválogatott edzőtáborokban töltöttem, és csak akkor jöttek rá, hogy nem vagyok tök hülye, amikor egy kósza irodalom órán hibátlanul mondtam el J. A. Ódáját, pedig nem is volt föladva. Azóta birkózom a szavakkal.

És ez okozta azt is, hogy nem a TF-re indultam tovább - pedig nagyon vártak -, hanem a szombathelyi BDTF magyar-népművelés szakára, kizárólag levelezőn a kosárlabda miatt. Ezt aztán, ahogyan az meg volt írva, igen fiatalon hagytam abba körmendi és soproni kitérők után, és jól volt így.

El tudtam menni ugyanis segédfűtőnek, e négy év alatt pedig szakmányban olvastam napi tizenkét órákat a munkahelyemen, amely időtöltés nélkül nem lennék az, aki. Persze ehhez kellett a drága Lőrinzy Huba tanár úr is a főiskolán. Ő nem csak irodalomtörténetet oktatott, hanem valami sokkal többet tett velem, nélküle most nem kellene ezeket a sorokat írnom, ebben biztos vagyok.

Egyre hosszabbnak tűnő életem során voltam műszaki rajzoló, újságos és leveles postás, gondnok és kultúrház igazgató, segédfűtő és tanár. Amióta a média világa beszippantott, mint valami fekete lyuk, oda-vissza szenvedtem már az egészet. Írtam és tördeltem napilapot, szerkesztettem, írtam heti és havi lapokat, voltam televízió-főszerkesztő és műsorvezető, sőt, hetilap igazgatója is.

Közel száz adást élt meg egy rádiós műsorom, dolgoztam internetes portálnak, és mégis itt vagyok.

Csak azt nem tudom, hol.

Legutóbbi hozzászólások

Archívum